Női kézi: Róth Kálmán távozik a Mosonmagyaróvártól

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 10:07
A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE elnöksége és Róth Kálmán vezetőedző elnökségi ülés keretében értékelte az alapszakasz eredményeit, majd egyeztették elképzeléseiket a jövőről. Róth Kálmán szeretne nagyobb figyelmet szentelni a Győri Audi ETO KC-nál betöltött utánpótlás szakmai igazgatói tisztségére, ezért távozik a Mosonmagyaróvártól.

Az 1150 gyermeket számláló győri utánpótlás nevelési rendszerében meghatározott célok és elvárások a jövőben jelentősebb ráfordítást követelnek, és az indoklás szerint a két tisztséget nem lehet együtt eredményesen betölteni.

„Az utóbbi két szezonban párhuzamosan több olyan feladatkört is elláttam, amelyek egyre nagyobb figyelmet és időt követelnek. A Győri Audi ETO utánpótlásrendszerében a hagyományos európai színvonal fenntartása vezetői szinten egész embert kíván, ezért úgy döntöttem, hogy lemondok mosonmagyaróvári vezetőedzői tisztségemről” – nyilatkozta Róth Kálmán döntésének hátteréről.

„A vezetőedzői javaslatot klubunk elnöksége azzal a kiegészítéssel fogadta el, hogy a változások ne a szezont követően, hanem mielőbb, a rájátszást megelőzően menjenek végbe – nyilatkozta Tenk Gábor klubelnök. – Ezúton is szeretnénk Róth Kálmánnak megköszönni, hogy feladatát más felelősségteljes pozíciója mellett professzionálisan és teljes elhivatottsággal végezte. A Győri Audi ETO KC-nál betöltött utánpótlás szakmai igazgatói munkájához, továbbá a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola pedagógusaként végzett tevékenységéhez további sok sikert kívánunk.”

Az MKC elnöksége ezt követően tanácskozott a vezetőedzői pozíció betöltéséről, amelynek eredményeként a feladattal Hlavaty Tamást bízta meg, aki a DHC Slavia Praha vezetőedzői pozícióját hagyja ott a mosonmagyaróváriért, és mellette a cseh juniorválogatott szakvezetői feladatát is megtartja. A másodedzői pozíciót továbbra is Bognár Róbert látja el. A szlovákiai szakember hétfőn megkezdte munkáját Mosonmagyaróváron.

Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
15 órája

Női kézilabda NB I: nyeretlen maradt a Budaörs és a Dunaújváros is

Kézilabda
2025.09.27. 19:38

Bukovszky Anna a DVSC elleni vereség után: Nem szabad eltemetni magunkat

Kézilabda
2025.09.25. 11:51

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

A kézilabda-szövetség eljárást indított a Mosonmagyaróvár–Győri ETO meccsen történtek miatt

Kézilabda
2025.09.15. 13:27

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
2025.09.13. 18:11
Ezek is érdekelhetik