Női kézi: 22 személyt állítottak elő Debrecenben a balhé után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 11:49
A pénteken lejátszott DVSC–Békéscsaba női kézilabda-mérkőzésen (32–29) kitört verekedés után 22 személyt állítottak elő Debrecenben.

Zsúfolásig megtelt a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok a női NB I keleti rangadójára, csak a vendégszektor maradt üresen, ám a 8. percben befutott kéttucatnyi békéscsabai szurkoló. Nem maradtak sokáig, a 18. percben ugyanis elszabadult a pokol. Egy zászlót próbált elvenni a vendégektől egy hazai drukker, míg a csabaiak a sérelmet némiképp túlreagálva mázsás kordonelemeket kezdtek hajigálni.

A csapatok az öltözőbe menekültek, a rendezők pedig néhány perc alatt helyreállították a rendet, és a meccs a viharsarki hívek nélkül folytatódott.

A dehir.hu beszámolója szerint pénteken összesen 22 személyt állítottak elő Debrecenben. A szurkolókat rendbontás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vonták felelősségre a rendőrök.

Legfrissebb hírek

Több mint ötezer rendőr ügyel a rendre Párizsban a BL-döntő idején

Bajnokok Ligája
23 órája

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02
Ezek is érdekelhetik