Női kézi: a Fradi visszarendelte szegedi kölcsönjátékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.22. 12:58
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata azonnali hatállyal visszarendelte a NB I-ben sereghajtó Szeged KKSE-Chance-Exicomnak kölcsönadott irányítóját, Dajka Bettinát. Erről a szegedi városi televízió információira hivatkozva az ulloi129.hu számolt be. Dajka a visszarendeléssel önmagában még nem biztos, hogy a ferencvárosiaknál is folytatja a pályafutását, sőt, sokkal valószínűbb, hogy új állomáshelyre költözik, ahová szintén kölcsönbe kerülhet

A szegediek úgy tudják, hogy a zöld-fehérek saját nevelésű játékosa már vissza is költözött a fővárosba, továbbá feltételezik, hogy a karácsonyi ünnepek miatt az SZKKSE aligha igazol a napokban új irányítót. A december 30-i, Dunaújváros elleni összecsapásra így a meglévő keretből kell megfelelő pótlásról gondoskodniuk.

„A visszarendelést én kértem, hogy egy szakmailag jobb csapatban szerepelhessek. Mivel még nem hivatalos, nem árulhatom el, melyik csapat lesz a következő állomásom, azt viszont igen, hogy csak a harmadik megkeresésre adtam be a derekam. Ebből is látszik, mennyire sajnálom, hogy itt kell hagynom Szegedet, remek embereket ismertem meg itt, de a szakmai előrelépésre szükségem volt. Korábban is nyilatkoztam, hogy csalódásként éltem meg az őszt, nem erre számítottam” – nyilatkozta Dajka Bettina a delmagyar.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
4 órája

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38
Ezek is érdekelhetik