Brazil karácsony Győrben - látogatóban Eduarda Amorimnál

ILYENKOR A KICSI DOLGOKNAK IS LEHET ÖRÜLNI

„Sziasztok, gyertek be!" – fogadott minket széles mosoly kíséretében győri otthonában Eduarda Amorim, az Audi ETO világklasszis balátlövője. A brazil kézilabdázó jelenleg súlyos térdsérüléséből lábadozik, amelynek következtében a mostani idényben már nem léphet pályára a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes csapatban. Amorim a brazil válogatott november végi felkészülési meccsén egy betörésnél rosszul fogott talajt, és fájdalmas arccal maradt lenn a földön.

„Szerintem minden játékos érzi, amikor földre kerül, hogy mennyire súlyos a sérülése. Általában nem szoktam jajgatni, a brazil válogatott fizioterapeutája egyből mondta is az orvosnak, hogy nagy a baj, mert máskor, ha kívülről úgy is tűnik, hogy biztos összetörtem magam, felállok és játszom tovább. Most meg csak feküdtem a pályán..." – emlékezett vissza Amorim, akinek az elmúlt tíz év során a leghosszabb kihagyása is mindössze harminc-negyven nap volt. Felvetettük az átlövőnek, mekkora szerepe lehetett a sérülésében a kimerültségnek.

„A földre érkezéskor megcsúsztam egy reklámon, de valóban igaz, hogy sok meccsen léptem pályára előtte. A nyáron sem jutott sok időm a pihenésre, mindössze tíz napom maradt az esküvőm után, amikor teljesen kikapcsolódhattam, s ez elég kevés. Új csapat építésébe kezdtünk Győrben, ezért sokat kellett dolgoznunk. Majd egymás után estek ki a játékosaink, így nem lehetett annyit cserélni a mérkőzések során. De ennek ellenére jó állapotban éreztem magam, amikor megérkeztem a válogatotthoz. A lányok azzal ugrattak, biztos azért csináltam az egészet, hogy családi körben tölthessem a karácsonyt... Ugyanakkor a kézilabdás szezon túl hosszú, majdnem tizenegy hónapig tart. Talán ez is lehetett az egyik ok, vagy egyszerűen csak meg kellett történnie."

A brazil légiós úgy számol, legalább fél évig fog tartani a felépülése, ám pozitívan áll a dolgokhoz.

„Egyelőre jól halad a rehabilitációm, már túl vagyok két kontrollon, és mindent rendben találtak. A műtét után volt egy kis fájdalmam, de már az is megszűnt. Végzem az előírt gyakorlatokat, kicsit olyan, mintha most is rendesen edzésre járnék – tette hozzá a Duda becenévre hallgató játékos. – Napról napra jobban érzem magam, mert látom a fejlődést, rövid időre a lakásból is kimozdulhatok sétálni. Az ember ilyenkor a kicsi dolgoknak is örülni tud."

A következő pillanatban zajt hallottunk a szomszéd szobából, nyílt az ajtó, és odasprintelt hozzánk a házi kedvenc, a Thor névre hallgató angol buldog: „Thor két éve van velünk, ő most a mi kisgyerekünk. Már régóta beszéltük előtte is, hogy szeretnénk egy kutyát, Orbisz [Orbán Adrienn a Győri ETO jobbszélsője – a szerk.] segített a vásárlásban. Magyar a kutya, így elmondhatjuk, hogy igazán nemzetközi családunk van."

BRAZIL KARÁCSONY GYŐRBEN

„Eredetileg egy hétre utaztam volna haza a válogatott összetartás után, azonban le kellett mondanom – folytatta Amorim. – Most sem tudok együtt lenni a családdal karácsonykor, mert lesz a héten még egy fontos vizsgálatom, de nem sajnálom, mert nem is számoltam vele. Utána viszont a tervek szerint három hónapig Brazíliában leszek, ám minden a térdemen múlik, most ő a főnök. Fontos, hogy mentálisan pozitív maradjak, ebben segít a családi környezet. Az sem fogja fájdítani a szívem, hogy csak kívülről figyelhetem a csapattársaim meccseit. Otthon a válogatott rehabilitációs központjában külön ember fog foglalkozni velem."

Amorimnak felvetettük, hogy edzője, Ambros Martín szerint azért is nehéz dolguk lesz a sérülése után, mert csak két játékos tudná pótolni.

„Szép tőle, hogy így látja. Bár sok emberünk hiányzik, biztos vagyok benne, hogy jó kézilabdával fogunk kirukkolni. Igaz, én hátul a védekezésben és elöl is sokat tudok segíteni, ezért elképzelhető, hogy igazolnak valakit a helyemre. Nem zavar, ha többen leszünk a posztomon, én sem szeretnék hatvan perceket végigjátszani, de meg fogok küzdeni a helyemért, ilyen a természetem. Ha valakivel, akkor Ambrosszal még ennyi hiányzó esetén is meglehet az újabb BL-cím."

Amorimnak legutóbb a 2013-as vb után volt lehetősége hazamenni az ünnepekre, Martíntól kaptak tíz nap szabadságot. Az idei karácsonyt viszont Győrben ünnepli, baráti körben:

„Itt lesz Piedade a barátjával, és tartunk egy kis brazil karácsonyt. Nálunk gyakori étel ilyenkor a pulyka, a rizs, a szárított gyümölcsök és a burgonyasaláta, ám szerintem ebben nincsen semmi különleges. Inkább az időjárás más: odahaza meleg van, míg Európában általában a tél és a havazás a jellemző, de szeretem itt tölteni az ünnepeket. Nagy a család, sokszor negyven ember is összegyűlik nálunk karácsonykor. Újévkor mindenki kimegy a tengerpartra, és együtt nézi a tűzijátékot, erre azonban körülbelül tíz éve volt legutóbb alkalmam, talán most újra átélhetem. 2010-ben megleptem a szüleimet azzal, hogy haza tudtam utazni karácsonyra, én voltam az ő ajándékuk. Csak a bátyám tudott róla."

Közben Amorim férje, Dean Taleszki is csatlakozott, és próbálta Thort lenyugtatni, már amennyire lehetett. Mivel feleségének ebben az időszakban pihentetnie kell a lábát, Deanra maradt a házi munka nagy része, de ő lelkiismeretesen teszi a dolgát.

„Idén a műtét miatt nem tudtam elmenni ajándékokat vásárolni, így az interneten próbáltam beszerezni, amit szerettem volna. A férjemnek viszont még hiányzik valami, talán majd a reptéren... – mondta halkan Amorim. – Karácsony és újév, ezeket az ünnepeket szeretem a legjobban. Még ha nem is tudok otthon lenni, jó érzés felhívni a családot és beszélni velük. A férjem miatt kétszer is megünneplem a karácsonyt, ugyanis Macedóniában január 6-án tartják. Sokszor van hal, bab, vagy éppen pörkölt náluk a menüben, ezeket is próbálom jól elkészíteni, hogy a kedvében járjak."

A NŐVÉRÉNEK KÖSZÖNHETI, HOGY MEGSZERETTE A KÉZILABDÁT

Amorim családja Brazília déli részén, a Santa Catarina állambeli Blumenauban él. A város nagyjából egyórás repülőútra van Sao Paulótól, és mintegy negyven kilométerre a tengertől.

„Édesapámék négyen testvérek, míg édesanyámék kilencen, így mindkét ágon nagy a család. Két idősebb testvérem van, Ana és André, ráadásul a család folyamatosan bővül, mivel a nővéremnek van egy tündéri másfél éves kislánya, Isabella, míg a bátyámék májusra várják az utódot."

„Aktív kisgyerek voltam, az biztos. Sokat játszottunk az utcán a labdával. De nem focit, az a mai napig nem megy, Győrben is mindig kapus vagyok az edzéseken. Akkoriban nem voltunk olyan jó anyagi helyzetben, ám édesapám a legjobb iskolába járatott, ezért mai napig hálás vagyok neki. Szóval boldog gyerekkorom volt, sok barátot szereztem az utcáról, a fiatalok még nem otthon ültek a számítógép előtt" – emlékezett vissza Amorim, aki nővére révén került kapcsolatba sportágával.

„Anának köszönhetem, hogy megismerkedtem a kézilabdával, és egyből megtetszett a dinamikája, meg hogy sok gól esik. Korábban a tornával és a röplabdával is próbálkoztam, de egyik sem nyerte el ennyire a tetszésemet. Már akkor is elég magas voltam, mindig a sor végén álltam az iskolában. Tizenkét évesen kezdtem el kézilabdázni a suliban, majd utána négy év alatt két klubom is volt, mielőtt Európába jöttem volna. Sao Bernardóba még a nővéremmel együtt mentem, ám amikor a Sao Caetanóhoz kerültem, ő már Európa felé vette az irányt."

„Sao Paulo mindig is a kézilabda központja volt Brazíliában, ott vannak a legjobb csapatok. A színvonal azóta valamelyest javult otthon, de nem számottevően, szerintem korábban még többet is költöttek női kézilabdára. Szomorú kimondani, de a brazil bajnokság egyre gyengébb, így ha a játékosok fejlődni szeretnének, Európába kell jönniük. Fiatalon persze jó, hogy tudsz tanulni a játék mellett, később viszont, ha el akarod tartani a családod, csak a kézilabdából nem tudsz megélni" – adta meg a magyarázatot arra, miért az öreg kontinensen keresik a kenyerüket a világbajnok brazil válogatott tagjai.

NEM SOKÁIG ÉLT EGYEDÜL MACEDÓNIÁBAN

2006-ban Eduarda is követte Anát Macedóniába, ahol három évig a Kometal Szkopjét erősítette.

„Mindig is profi játékos szerettem volna lenni, és világossá vált előttem, hogy erre Brazíliában nem lesz lehetőségem. Amikor Európában voltunk a vébén, a Kometal, ahol a nővérem is játszott, tesztelésre hívott, és megtetszettem nekik. Az anyukám nem rajongott az ötletért, hogy otthon marad a két fiúval, míg a két lány távol kerül tőle. Az apukám már kezdetben is támogatott, csupán később tudatosult bennem, hogy ő sem értett egyet száz százalékig a döntésemmel. Miután látták, hogy jó úton járunk, megnyugodtak és azóta támogatnak."

Az első időszak nehéznek bizonyult számára, mert Brazíliában nem volt szokás a napi két edzés, és a meccsterhelés is nagyobb lett. Időbe tellett, amíg az új kultúrát megértette, ráadásul mindezzel elég fiatalon kellett megbirkóznia. De viszonylag hamar segítséget is kapott:

„Egy évvel később megismertem Deant. Az egyik barátnőm esküvői albumát nézegettük, amelyben megakadt a szemem egy helyes pasin, és megkérdeztem, ki ő. A barátnőm csak mosolygott, mert tudta, hogy éppen egyedülálló vagyok, így megszervezett egy találkozót vele. Egyre jobban megismertük egymást, eljárt a meccseimre, valahogy így kezdődött. Igazi úriember, kedves, nagy szíve van, és kiváló férj, szerencsés vagyok, hogy találkoztam vele. Most, hogy nem tudok rendesen járni, mindent megcsinál helyettem."

ÚJ KIHÍVÁSRA VÁGYOTT, GYŐRBEN MEGTALÁLTA A SZÁMÍTÁSAIT

[Thor, ne ugrálj fel a vendégekre! Nem szeretem, amikor ezt csinálja – vetette közbe Amorim]

A Kometal aztán anyagi gondokkal küzdött, a bajnokság színvonala is csökkent, így Amorim 2009-ben a klubváltás mellett döntött, és Győrbe igazolt.

„Új kihívásra vágytam, és úgy voltam vele, ha tovább szeretnék fejlődni, a legjobbakkal kell együtt játszanom. Ez már több mint öt éve volt, de azóta is azt érzem, hogy mindig csak jobb leszek. A Győr profi módon működő klub, mindig is ezt szerettem volna. Akkoriban még egy másik generációval kézilabdázhattam együtt, itt szerepelt Spiridon, Bradeanu vagy éppen Mraviková. Az első időszak itt is nehéz volt, amíg hozzászoktam az új körülményekhez. A lányok ugyan jól fogadtak, ám többüknél láttam, attól tartottak, hogy elfoglalom a helyüket a csapatban. Időbe került, amíg megértették, azért vagyok itt, hogy segítsek. Fél év után már nem volt semmi gond."

A brazil és a magyar emberek közötti különbséget szintén meg kellett szoknia, ez sem ment egyik pillanatról a másikra.

„A brazilok közvetlenebbek, pozitívabban látják a világot, mint a magyarok, akik inkább hűvösek. Az egyetlen dolog, amivel meg kellett birkóznom, az a negatív hozzáállás, nem értettem, hogy miért nem a pozitívumokra koncentrálnak. Azóta már többekkel barátságot is kötöttem, amelyek, remélem, életre szólóak lesznek. A klubban szerencsém volt, nem ért akkora sokként ez a különbség. Ambrosszal sokat változott a csapat hozzáállása is, de előtte Karl Erik is megtanította, hogy nagyobb önbizalommal játsszunk. A nyomás nagy, most is szerintem sokan várják, hogy harmadszor is megnyerjük a BL-t, ezt el kell tudnunk viselni."

RIÓIG CSAK A KARRIERJÉRE KONCENTRÁL

És mi a helyzet a magyar nyelvvel és a helyi konyhával?

„A magyar nyelv szerintem egészen jól megy, a legfontosabbakat megértem, tehát például a vásárlásnál nem tudnak bármit rám sózni. Karl Erik és Ambros érkeztével az angol került előtérbe, de azért a magyart is használom. Egyre többen türelmesek a külföldiekkel szemben a városban, próbálnak segíteni a mindennapokban, egyre többen használják a nyelveket. A magyar konyhát is szeretjük, természetesen legtöbbször magunknak főzünk, de például imádom a csirkepaprikást, a túrós tésztát vagy a kakaós csigát. A levesek nagyon finomak, otthon nem eszünk levest a főételek előtt, vagy ha leves van, akkor csak az szerepel a menüben."

Otthon egyébként macedónul beszélnek egymással a férjével. Mint Duda megjegyezte, szerinte elég jól megy neki a sütés-főzés, ám azért evésben még mindig sokkal jobb. Aktuális kérdés most Győrben a családalapítás, de Amorim szerint egyelőre nem kell izgulnia az ETO-drukkereknek:

„Mindenki kérdezi, hogy Katrine és Görbe után én leszek-e a következő? A terveim között két-három gyerek szerepel, ám pontos időpontot nem tűztünk ki, most a riói olimpiáig a karrieremre koncentrálok. Sok dolgon múlik utána is, de szerintem a kor miatt inkább Heidit kellene faggatni, én huszonnyolc éves vagyok, még várhatok a gyerekvállalással. Terveink szerint Brazíliában vagy Macedóniában fogunk letelepedni a karrierem befejezése után, még azonban nem döntöttünk róla. Mindkét országot szeretjük, mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek, meg kell néznünk, mi a legjobb megoldás a család számára."

Végezetül, hogy mit kíván majd szilveszterkor?

„Az új évre azt szeretném, hogy jól sikerüljön a visszatérésem, és hogy pozitív tudjak maradni végig a rehabilitáció alatt. A kellő motivációm megvan, talán erősebb is leszek, mint a sérülésem előtt."