Női kézi: sérülés és láz miatt nem játszottak a győri hiányzók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.13. 11:00
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság kilencedik fordulójában a címvédő Győri Audi ETO KC hazai környezetben nyolcgólos győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász ellen. A kisalföldieknél nem szerepelt a mérkőzésen Bognár-Bódi Bernadett és Macarena Aguilar sem.

A szerdai rangadón a már ismert négy győri hiányzó (Katrine Lunde, Görbicz Anita, Orbán Adrienn és Susann Müller) mellé lázas betegsége miatt Bognár-Bódi Bernadett is feliratkozott, sőt a könnyebb sérüléssel bajlódó Macarena Aguilart is pihentette Ambros Martín ETO-edző, aki így aztán igen szokatlan összeállításban küldte pályára együttesét.

A győri jobb szélen két balszélső, Korsós Dorina és Szepesi Ivett, valamint a 16 éves Baracskai Patrícia felváltva kapott szerepet. Míg irányítóban időnként Heidi Löke és Planéta Szimonetta feltűnt. A szünet előtt Eduarda Amorim jókorát esett a hátára, ám nem történt nagyobb baj, még ha a brazil átlövő – tőle ritkán tapasztalt módon – gól nélkül is zárta az összecsapást.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01
Ezek is érdekelhetik