Férfi kézi-vb: mi dönthet a részvételről? Hogy állunk?

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 12:29
Miután a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) tájékoztatása szerint Bahrein visszalépett a 2015 januári, Katarban sorra kerülő férfi kézilabda-világbajnokságtól és – egyelőre meg nem erősített információk alapján – az Egyesült Arab Emírségek is távol maradhat a tornától, Magyarország számára kinyílhat egy kapu a vb-re. A visszalépő országok helyébe lépő résztvevőkről az IHF Tanácsa 2014. november 21-i ülésén dönt.

A korábban a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Vetési Iván MKSZ-elnök a magyar szövetség hivatalos oldalának bővebben is kifejtette álláspontját az ügyben. Vetési elmondta, a versenynaptár sűrűsége miatt nem lát rá esélyt, hogy a lemaradó csapatok között pótselejtezőt rendezzenek, és az MKSZ már jelezte az IHF-nek, készen áll rá, hogy a visszalépők helyébe lépjen.Nemzeti Sportnak nyilatkozó Vetési Iván MKSZ-elnök a magyar szövetség hivatalos oldalának bővebben is kifejtette álláspontját az ügyben. Vetési elmondta, a versenynaptár sűrűsége miatt nem lát rá esélyt, hogy a lemaradó csapatok között pótselejtezőt rendezzenek, és az MKSZ már jelezte az IHF-nek, készen áll rá, hogy a visszalépők helyébe lépjen.

„Több verziót is hallottunk már arról, mi alapján dönthet az IHF, ha nem az ázsiai kontinensről kér fel két országot a visszalépők helyére. Szóba jöhet a legutóbbi világbajnokság végeredménye éppúgy, mint az IHF világranglistája vagy a legutóbbi Európa-bajnokság. A selejtezők zárásakor az európai selejtezőket szervező Európai Kézilabda-szövetség hivatalos tájékoztatást adott arról, hogy Magyarország a 2014-es Eb végeredménye alapján a világbajnokság 2. számú európai tartalékja, Izland mögött.”

„Az IHF rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen olyan csapatok között kell különbséget tennie és sorrendet felállítania, amelyekben egy mindenképpen közös: a kvalifikáció során egyik sem harcolta ki a részvétel jogát. Az olimpiai kvalifikáció miatt azonban rendkívül fontos a katari világbajnokság, és úgy tűnik, két csapat komoly adományt kap az IHF-től november 21-én. Mindent megteszünk, hogy a mi kérésünket, jelentkezésünket is figyelembe vegye a nemzetközi szövetség Tanácsa” – mondta Vetési.

VERZIÓK A FÉRFI KÉZILABDA-VB FELTÖLTÉSÉRE
A legutóbbi Ázsia-bajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Dél-Korea, Szaúd Arábia
A legutóbbi Európa-bajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Izland, Magyarország
A legutóbbi világbajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Magyarország, Szerbia
Az IHF férfi világranglistájának legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Szerbia, Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik