Itthon is góleső a Csehov ellen, és ezúttal is veszprémi siker

A két csapat oroszországi mérkőzése igazi adok-kapokot hozott, a két csapat összesen 69 alkalommal talált be (37–32-re nyert a Veszprém). Egészen a harmadik percig tűnt úgy, hogy ezúttal változhat a meccs összképe, két gyors hazai gól mellett Alilovic védéseivel indult a meccs, majd ismét kezdetét vette az őrült rohanás.
Zsitnyikov pillanatok alatt kiegyenlített, és az egész mérkőzés során tarthatatlannak bizonyultak a talpról eleresztett bombái. A mieink részéről Zeitz húzta az igát, vezérletével a 11. percben ellépni látszott a Veszprém (9–6), hogy az első negyedóra végén jöhessen a hazai időkérés 9–9-nél. Nilsson lefordulásból szerzett gólját egy hatperces veszprémi rövidzárlat követte, 13–10 után pedig Zsitnyikov hetedik találata már 13–15-öt jelentett.
Persze a magyar csapat nem esett kétségben, egy percen belül Marguc és Iváncsik is eredményes volt, a szünetet (17–16) követően pedig már csak futott az eredmény után a Csehov. A második félidőre beálló Lékai még jobban felpörgette a veszprémi támadásokat, Zsitnyikov pedig egyedül maradt – a 45. percben már tíznél járó gólgép (29–25) kevésnek tűnt a Zeitz, Marguc, Lékai trióval szemben (33–27).
A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy a múltkori 69-es termést felülmúlják-e a felek, de a végén mindkét kapus védett néhányat, így ezúttal is megrekedtek 70 alatt (38–31).
FÉRFI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
7. FORDULÓ
MKB-MVM Veszprém–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 38–31 (17–16)
Veszprém, 5000 néző. Vezette: Baranowski, Lemanowicz (lengyelek)
VESZPRÉM: Alilovic – G. MARGUC 9, ZEITZ 8, Chema Rodríguez, Sulic 3, ILICS 6 (2), Iváncsik G. 2. Csere: Schuch, Terzic 1, A. Nilsson 2, Ruesga 1, Gulyás P. 1, Ugalde, LÉKAI 5, Kancel
MEDVEGYI: Gramsz – Kovaljov 2, ZSITNYIKOV 11, KOTOV 4, CSERNOIVANOV 3, Gyereven 4, Osztascsenko. Csere: Grusko (kapus), Andrejev 4, Otrezov 2, Kornyev 1, Makarov, Carapkin
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–3. 11. p.: 9–6. 15. p.: 9–9. 21. p.: 13–10. 26. p.: 13–15. 37. p.: 21–20. 40. p.: 25–21. 44. p.: 29–24. 53. p.: 34–27
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/–
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
Meskov Breszt (fehérorosz)–La Rioja (spanyol) 33–33 (15–18)
B-CSOPORT
Besiktas (török)–Wisla Plock (lengyel) 30–33 (14–15)
Barcelona (spanyol)–Alingsas (svéd) 42–29 (18–17)
C-CSOPORT
Vardar Szkopje (macedón)–Celje (szlovén) 34–32 (19–17)
Montpellier (francia)–RN Löwen (német) 29–33 (14–18)
| 1. MKB-MVM VESZPRÉM | 7 | 7 | – | – | 212–184 | +28 | 14 |
| 2. Vardar Szkopje (macedón) | 7 | 4 | 1 | 2 | 209–201 | +8 | 9 |
| 3. RN Löwen (német) | 7 | 4 | – | 3 | 210–196 | +14 | 8 |
| 4. Montpellier (francia) | 7 | 2 | 2 | 3 | 217–226 | –9 | 6 |
| 5. Celje (szlovén) | 7 | 2 | – | 5 | 202–209 | –7 | 4 |
| 6. Csehovszkije Medvegyi (orosz) | 7 | – | 1 | 6 | 215–249 | –34 | 1 |
PERCRŐL PERCRE

60. Ruesga lövését Grusko is hárítja.
60. Alilovic véd passzívnál.








54. Gulyás Gruskóba.



52. Alilovic véd, de hárít Grusko is.
51. Alilovic véd, Zeitz eladja, Alilovic véd, de marad náluk.


49. Ugalde ziccerét védte Grusko. Az első védése.








43. Zeitz bitang nagy bombával avatja fel Gruskót. 28–24










37. Újabb ziccert véd a veszprémi kapus.










30. Labdaszerzés, majd támadó hiba.



28. Zsitnyikov mellé pattint a maratoni támadás végén.




25. Grams kezéről a lécre, onnan fölé pattant Gulyás átlövése.




22. Rusega lövése mellé szállt.


20. Szabálytalan zárás Nilssonnál, de a túloldalon is hibáznak.
19. Alilovic ziccert véd, fejjel.








14. Zeitz a bal alsó mellé húzta a labdát.
13. Sulicnak két kísérletből sem adnak hetest. Majd még párszor, továbbra is csak szabaddobások.














3. Alilovic újabb hárítása után Iváncsik most ziccert ront.



Nagy László ezúttal sem lép pályára a Veszprémben.
A szebb napokat látott, 2010-ben BL-négyes döntős Csehovszkije Medvegyi nagy változásokat élt át az utóbbi években. A sikeres és legendás szovjet-orosz katonacsapat, a mindenkori válogatott gerincét adó CSZKA Moszkva utóda tavaly gazdasági mélypontra zuhant, ezért – habár bajnok lett – kénytelen volt lemondani a BL-indulásról. A helyére a Szentpétervár került, amely ebben az évadban az EHF-kupában a Tatabányával vívott párharcot a 16 közé kerülésért. A szövetségi kapitányi sikereinek köszönhetően méltán világhírű Vlagyimir Makszimov játékosai szeptemberben a szünetig még jól tartották magukat a visszafogottan játszó Veszprém ellen, a második félidőben viszont a 11 gólig jutó Momir Ilics, a nyolcgólos Cristian Ugalde és a hét találatot szerző Renato Sulic leiskolázta őket (37–32).
Az oroszok hat fordulóban szerzett egy döntetlenjükkel az utolsó helyen állnak a C-csoportban, és bár akad néhány képzett, ügyes játékosuk, elképzelhető, hogy nem gyűjtenek több pontot. Az esélytelenek nyugalmával érkeztek Veszprémbe is – világraszóló meglepetés lenne, ha nem nyerne a magyar bajnok.

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém







