Eldől, milyen lesz a Fradi kézisei számára a szezon

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 09:52
null
Soós Viktória (balra) és a Ferencváros számára sorsdöntő hétvége következik (Fotó: Havran Zoltán)
Nagyon fontos hétvége vár az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatára. Elek Gábor együttese Lipcsében vesz részt a Bajnokok Ligája selejtezőjében, amelyben vasárnap vélhetően a házigazdák ellen játszik majd a főtáblára jutásért.

 

A papírforma szerint a selejtezőtorna szombati elődöntőjében a Ferencváros legyőzi a holland Dalfsent, a HC Leipzig pedig a fehérorosz BNTU-BelAZ Minszket. Tomori Zsuzsanna már arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy mi dönthet vasárnap a házigazdák ellen.

„Szoros meccs lesz a Lipcse elleni, azon dől el a főtáblára jutás, hogy az utolsó tíz percben ki lesz koncentráltabb – nyilatkozta a Fradi válogatott átlövője. – Bízom benne, hogy lesz a csapatunkban annyi erő, hogy túllépjen az idegen környezeten, és továbbjutunk.”

A Dalfsen ellen Elek Gábor vezetőedző szerint is csak a győzelem az elfogadható a Ferencvárostól.

„A hollandokról nem sokat tudunk, csak annyit, hogy kellemetlen, skandináv stílusú kézilabdát játszanak néhány válogatott játékossal – mondta Elek Gábor. – De az nem kérdés, hogy győznünk kell.”

„Ha Katja Schülkét legyőzzük, legyőzzük a Lipcsét is – folytatta a Fradi vezetőedzője a Lipcse válogatott kapusára utalva, aki sok borsot tört már a mieink orra alá. – Pontosnak, koncentráltnak kell lennünk vele szemben, mert ha nem lőjük be a helyzeteinket, annak rossz vége lesz. Támadásban is erősek a németek – legalábbis amíg a belső hármasban a holland Maura Visser, a lengyel Karolina Kudlacz meg a német Anne Hubinger fent van –, valamint arra is készülünk, hogy két beállóssal próbálnak majd meglepni bennünket a meccs elején. Ám ha a hajrát jobban bírjuk, sikerülhet a továbbjutás, amelyért kiutaztunk. Ez a hétvége máris eldönti, milyen lesz számunkra a szezon.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, LIPCSE
SZOMBAT
ELŐDÖNTŐ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Sercodak Dalfsen (holland), 16.00
HC Leipzig (német)–BNTUBelAZ Minszk (fehérorosz), 18.30
VASÁRNAP
A 3. HELYÉRT, 16.30
A FŐTÁBLÁRA JUTÁSÉRT, 19.05

Legfrissebb hírek

Allan Heine és a Fehérvár is megható gesztussal búcsúzott Lekicséktől – videó

Kézilabda
18 órája

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
2025.05.10. 18:50

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
2025.05.10. 09:13

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31
Ezek is érdekelhetik