Női kézi: Müllert alaposan meglepte az első győri edzés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 19:16
Az elkövetkező szezonban főszerep juthat a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában Susann Müllernek, aki vb-gólkirálynőként érkezett a zöld-fehérekhez, és a képességeihez hasonlóan a saját magával szemben támasztott elvárásai is kiemelkedőek. A német játékos klubja honlapjának, a gyorietokc.hu-nak beszélt az eddigi győri tapasztalatairól.

„Ez az első alkalom, hogy spanyol edzővel dolgozhatok. Az edzések, a mentalitás is eltérő attól az edzésmunkától, amiben eddig részem volt. Ennek ellenére egyáltalán nem okozott gondot felvenni ezt a ritmust, könnyen tudok azonosulni az edzések hangulatával, a tervszerűen és szisztematikusan felépített edzésmunkával. Szeretnék még nagyon sokat fejlődni, és úgy érzem, ebben a világ egyik legjobb edzőjének nagy szerepe lehet, már csak azért is, mert közel áll hozzám Ambros [Martín] kézilabdáról alkotott elképzelése, az a hozzáállás, amit képvisel a pálya szélén” – mondta Müller, aki az első gyakorlás előtt igazán meglepődött.

„Edzés előtt szó volt róla, hogy ez egy nyilvános tréning. De hogy hatszáz ember volt jelen, az igazi meglepetést okozott. Az a kedvesség, ahogy engem fogadtak, igazán jól esett! Ez is jól mutatja, milyen sok szurkolója van a klubnak, és mennyire szeretik a csapatot. Már alig várom az első hivatalos győri mérkőzésemet egy ilyen csodálatos szurkolótábor előtt!”

„Első és legfontosabb dolog, hogy csiszolni, fejleszteni szeretném a játékomat – válaszolt a terveit firtató kérdésre a jobbátlövő. – Mindig arra törekszem, hogy jobb játékos váljék belőlem. Ebben nagyban segít az a tény, hogy a világ legjobb játékosaival tehetem ezt mindennap! Emellett természetesen szeretném egy újabb BL-győzelemhez segíteni a csapatomat!”

„A belvárosi barangolásaim közepette szívesen hódolok egyik hobbimnak: nagyon szeretek vásárolni – mondta szabadidejének eltöltéséről Müller. – De szeretek moziba is járni. Mostanában azonban, ha tehetem, szívesen pihenek és alszom. Ha van elég szabadidőm, akkor pedig irány a konyhám, és sütök, főzök valami finomat! Ez az a tevékenység, ami igazán kikapcsol, amikor olyat csinálhatok, ami kizökkent a hétköznapok monotonitásából, és feltöltődést is nyújt számomra. Nagyon tetszik a magyar konyha, sok kedvemre való ételt kóstoltam, palacsintát készítettem már, nagyon finom lett, igazán ízlett. Mást egyelőre sajnos még nem volt alkalmam készíteni, de lesz folytatás, az biztos!”

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Női kézilabda NB I: Esztergomban nyert rangadót a DVSC, győzött a Győr és az FTC

Kézilabda
2025.09.24. 19:40

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Női kézi: a Mosonmagyaróvár nem fellebbez a büntetés ellen, de elutasítja a rasszizmus vádját

Kézilabda
2025.09.23. 13:29

Győri-Lukács Viktória: Amikor az érem hozzáért a hasamhoz, eszembe jutott, hogy hárman állunk a dobogón

Kézilabda
2025.09.23. 11:23

„Még mindig vannak idióták a Földön” – Hatadou Sako reagált az őt ért rasszista támadásokra

Kézilabda
2025.09.17. 09:21

A kézilabda-szövetség eljárást indított a Mosonmagyaróvár–Győri ETO meccsen történtek miatt

Kézilabda
2025.09.15. 13:27
Ezek is érdekelhetik