Női kézilabda: az FTC hosszabbított vezetőedzőjével

Vágólapra másolva!
2014.07.08. 18:13
null
Elek Gábor további két évig marad a Fradinál (Fotó: Fuszek Gábor, archív)
A kézilabda NB I-ben szereplő FTC szerződést hosszabbított vezetőedzőjével, Elek Gáborral.

 

A kétszeres KEK-győztes szakember 2014 júliusában lejáró szerződését további két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbította a Fradi.

„Részemről nem volt kérdés a hosszabbítás – mondta a fradi.hu-nak Elek. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a gyengébben sikerült év után is felajánlották a szerződéshosszabbítás lehetőségét. A következő szezonban a nemzetközi porondon sikeresebbek szeretnénk lenni, mint az előzőben. A csapat magja – amellyel korábbi nagy sikereinket elértük – megmaradt, és a szerződések is azonos ideig érvényesek. Mindannyian szeretnénk, hogy a kevésbé sikeres évad után most ismét eredményesebb időszak vegye kezdetét.”

„Egyértelmű volt, hogy bizalmat szavazunk Elek Gábornak – árulta el Bognár László, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatója. – Többévnyi eredményes szezon után legutóbb halványabb évadot produkált a csapat. Ennek ellenére bízunk benne, hogy ismét sikeres évek előtt állunk, és tovább haladunk a korábban megkezdett úton.

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
4 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
Tegnap, 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik