Kézi: követelményminimum az új Fradi-ügyvezetőtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.07. 16:46
Bognár László személyében új ügyvezető igazgatóval vág neki a szezonnak az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata. Az eddigi ügyvezető, Kökény Bea a jövőben szakosztályvezetőként folytatja a klubnál.

„ Azt gondolom, egy ferencvárosi kötődésű ember számára kevesebb nemesebb feladat létezik, mint hogy szeretett klubjáért dolgozhasson – mondta a Bognár László a fradi.hu-nak adott interjúban. – Nem új számomra a közeg, mivel közel húsz éve tartozom a kézilabdás családhoz. Talán ezért is érkezett a felkérés a tulajdonosi körtől, hogy vállaljam el a szakosztály vezetését, melyre azt hiszem, nem lehetett nemet mondani. Külön öröm érezni a bizalmat a tulajdonosoktól és az elnök úrtól. Azt mondanom sem kell, hogy mekkora felelősség a nemzet legnépszerűbb, óriási hagyományokkal rendelkező klubjának egyik kiemelkedő szakosztályát vezetni.” Bognár László a fradi.hu-nak adott interjúban. – Nem új számomra a közeg, mivel közel húsz éve tartozom a kézilabdás családhoz. Talán ezért is érkezett a felkérés a tulajdonosi körtől, hogy vállaljam el a szakosztály vezetését, melyre azt hiszem, nem lehetett nemet mondani. Külön öröm érezni a bizalmat a tulajdonosoktól és az elnök úrtól. Azt mondanom sem kell, hogy mekkora felelősség a nemzet legnépszerűbb, óriási hagyományokkal rendelkező klubjának egyik kiemelkedő szakosztályát vezetni.”

„Konkrét eredményeket nem ígérhetek, de azt mindenképp, hogy minden mérkőzés után úgy fogunk lejönni a pályáról, hogy mindent megtettünk a sikerért és a szurkolóinkért. Azt nem fogom elfogadni, hogy valaki csak »úgy« legyen a pályán ferencvárosi mezben! A minimum elvárás, hogy szakadjunk meg a pályán, ebből nem fogok engedni. A rendben és a fegyelemben hiszek. E nélkül nem működhet semmi. Nagy feladatok előtt állunk melyeknek szeretnénk megfelelni.”

„Komoly terveink vannak az utánpótlás terén is, szépen építgetjük a kézilabdás bázisunkat. Hiszem, hogy pár éven belül már komoly szintű játékosokat tudunk a felnőtt keretbe adni. A férfi vonalunk is szépen fejlődik. Öröm látni, hogy ennyi gyerek, fiatal sportol a Fradiban. Szeretnénk, hogy akik a Ferencvárost választják, jól érezzék itt magukat és büszkék legyenek arra, hogy ehhez a klubhoz tartozhatnak. Ennek eléréséhez rettentően sokat tesz hozzá az anyaegyesület, mely elképesztő fejlesztéseket hajt végre a Népligetben. Nekünk nem is lehet más célunk hosszú távon, mint a kézilabda legmagasabb szinten tartása az FTC-ben és az utánpótlás által minél több egészséges embert nevelni. Minden erőnkkel ezen kell dolgoznunk.”

Legfrissebb hírek

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
36 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
22 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik