Kézi: Kiss Szilárd nevét viseli a siófoki akadémia

Vágólapra másolva!
2014.07.23. 16:17
Július 22-én ünnepelte 70. születésnapját Kiss Szilárd, a Siófok KC-Galerius Fürdő női kézilabdacsapatának szakmai igazgatója, aki névadója lett a siófoki akadémiának – számolt be erről a klub honlapja. A magyar női válogatott korábbi szövetségi kapitányát Siófokon a klub részéről Fodor János ügyvezető igazgató, a Magyar Kézilabda-szövetség nevében Marczinka Zoltán sportigazgató, a város képviseletében dr. Balázs Árpád polgármester köszöntötte.

„Nagyon meglepődtem a délutáni köszöntésen, és meg is hatódtam – mondta Kiss Szilárd. – Egy kézilabda mérkőzés két félidőből áll, és én azt mondtam tegnap, hogy most ért véget az első félidő, kezdődhet a második az én életemben… Amíg az egészségem engedi, szeretnék a magyar és a siófoki kézilabdáért dolgozni, és úgy gondolom, hogy nagyon jó úton járunk. Sok gyermeket szedtünk össze, aki már a klubunkban kézilabdázik, és a körülmények is egyre jobbak. A munkacsarnok már elkészült, és a következő nagy lépés a negyven férőhelyes kollégium felépítése lesz. Megtisztelő számomra, hogy a siófoki kézilabda akadémiát rólam szeretnék elnevezni, és alá is írtuk az erről szóló nyilatkozatot. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy gondolt rám a születésnapomon, és köszönöm a szövetség, valamint a siófoki egyesület vezetőinek is a meglepetés-köszöntést.”Kiss Szilárd. – Egy kézilabda mérkőzés két félidőből áll, és én azt mondtam tegnap, hogy most ért véget az első félidő, kezdődhet a második az én életemben… Amíg az egészségem engedi, szeretnék a magyar és a siófoki kézilabdáért dolgozni, és úgy gondolom, hogy nagyon jó úton járunk. Sok gyermeket szedtünk össze, aki már a klubunkban kézilabdázik, és a körülmények is egyre jobbak. A munkacsarnok már elkészült, és a következő nagy lépés a negyven férőhelyes kollégium felépítése lesz. Megtisztelő számomra, hogy a siófoki kézilabda akadémiát rólam szeretnék elnevezni, és alá is írtuk az erről szóló nyilatkozatot. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy gondolt rám a születésnapomon, és köszönöm a szövetség, valamint a siófoki egyesület vezetőinek is a meglepetés-köszöntést.”

Kiss Szilárd már több mint másfél éve kötődik Siófokhoz. A neves szakember az SKC vezetőinek felkérésére 2012. október elsején lett az NB I-es somogyi együttes szakmai igazgatója, és 2013 nyaráig az első csapat edzéseit irányította. Ezt követően az utánpótlás vezetője lett. Napjainkban azon fáradozik, hogy minél eredményesebb legyen az utánpótlás-nevelés a komoly terveket szövögető klubban.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik