Kézi: a győriek átlövője úgy érezte, mennie kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.13. 13:45
null
Hornyák Dóra (középen) kevés játékpercet kapott, de azért nem mást hibáztat (Fotó: Korponai Tamás)
„Úgy éreztem, mennem kell” – nyilatkozta nagy sóhajtás közepette Hornyák Dóra, a Győrrel kétszeres BL-győztes átlövő, aki a szezon végén távozik az ETO-tól, hogy másik magyar klubnál folytassa a pályafutását.

 

 

„Sokat köszönhetek itt mindenkinek, klassz csapattársakkal, remek edzővel dolgozhattam egy kiváló klubnál, de huszonkét éves vagyok, és ha fejlődni akarok, ahhoz az kell, hogy többet legyek a pályán – szakmázott Hornyák Dóra. – Keveset játszottam, amiről én tehetek. Csak magamban keresem a hibát, a két győri évem alatt nem volt olyan mérkőzés, amelyen úgy teljesítettem volna, ahogyan én elvárnám magamtól, Ambrosnak pedig azt kell néznie, ami a csapatnak a legjobb. Nehéz döntés volt ez, de úgy éreztem, a jövőm érdekében meg kell hoznom. Bízom benne, hogy fogok még úgy játszani, ahogyan valójában tudok, bár magamat ismerve sosem leszek teljesen elégedett…”

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
Tegnap, 16:03

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57
Ezek is érdekelhetik