Férfi kézi: György László lesz a Balatonfüred új edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.02. 21:47
A Balatonfüredi KSE vezetőségének döntése értelmében július elsejétől György László irányítja a férfi kézilabdacsapatot, megbízatása pedig két évre szól.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a lejáró szerződésű Sótonyi Lászlót váltó új tréner nem egyszerűen az első csapat vezetőedzői feladatkörét veszi át elődjétől, hanem szélesebb jogkört és felelősséget kap: szakmai igazgatóként a Balatonfürednél folyó teljes szakmai munka irányításáért fog felelni.

György László Dunaújvárosban kezdte edzői pályafutását, ahol Imre Vilmos segítőjeként és az utánpótlás irányítójaként ért el bajnoki címekben és érmekben megtestesülő sikereket, majd Balatonfüreden is sikeresen tevékenykedett az utánpótlás korosztályoknál.

A Balatonfüred a mostani bajnokságban a bronzéremért csatázhat a Csurgóval.

Legfrissebb hírek

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Edzőváltás a tizenegy gólos vereség után Szolnokon

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:34

Márton Gábor távozott Zalaegerszegről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 14:05

Márton Gábortól elköszönt a Zalaegerszeg – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 08:55

Pintér Attila marad a Vasas vezetőedzője – NS-információ

Labdarúgó NB II
2025.04.22. 14:39

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.04.19. 21:06
Ezek is érdekelhetik