Női kézi EHF-kupa: fehérvári siker Dániában az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2014.04.05. 14:30
null
Bravúros győzelmet aratott a Fehérvár Dániában
A Fehérvár KC 25–24-re nyert a dán Team Esbjerg otthonában a női kézilabda EHF-kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Az Esbjerg a kétszeres olimpiai bajnok norvég kapussal, Kari Alvik Grimsbővel állt fel, aki remekül kezdte a mérkőzést, tíz perc alatt csak két gólt kapott, társai viszont hatszor is betaláltak. Pal Oldrup Jensen, a Fehérvár vezetőedzője időt is kért, ami meghozta hatását, nem sokkal később ugyanis már 6–6-ot mutatott az eredményjelző. Ezt követően már fej fej mellett haladtak a felek, a szünetben 14–13-ra a magyar csapat vezetett.

A második félidőben hol itt, hol ott volt az előny, alig több mint tíz perccel a vége előtt 22–20-nél a dánok álltak jobban. A játékrész hajrára azonban ismét a mieinknek sikerült jobban, így bravúros győzelmet arattak idegenben, és kedvező helyzetből várhatják a jövő szombati (20 óra) visszavágót.

A másik ágon két orosz csapat, az Asztrahanocska és a Lada Togliatti küzd meg egymással a döntőbe kerülésért.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
TEAM ESBJERG (dán)–FEHÉRVÁR KC 24–25 (13–14)

Esbjerg, 900 néző. V: Brehmer, Skowronek (lengyelek)
Esbjerg: Grimsbö – Kviesgaard 6, Jensen 2, Ahlm 6 (4), Balle 2, Polman 2, Forslund 5. Csere: Sando (kapus), Bech, Madsen 1, Grigel, Lojborg. Edző: Lars Frederiksen
Fehérvár: Kiss É. – Azari 2, Herr A. 7, Siti E. 5, Horváth B., Tilinger 8 (3), Vaszari. Csere: Trimmel (kapus), Emberovics, Mayer 2, Benzal 1, Kazai, Hajduch, Kuhinkó, Májer, Becséri. Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása. 10. perc: 6–2. 15. p.: 6–6. 21. p.: 10–9. 25. p.: 10–12. 35. p.: 16–15. 41. p.: 18–18. 47. p.: 21–20. 56. p.: 22–23
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
Kiállítások: 0, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen:
– Megvalósítottuk, amit elterveztünk, nagyon jó volt a védekezés és a kapusteljesítmény, de az egész csapat dicséretet érdemel. Ha ugyanilyen koncentráltan, jól kézilabdázunk a visszavágón is, abból bármi kisülhet.

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Schatzl Nadine: Végig éreztük a szurkolók szeretetét

Kézilabda
1 órája

Reistad bement az öltözőbe, majd kijött, és megnyerte a bronzérmet az Esbjergnek

Kézilabda
2 órája

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
Tegnap, 16:39

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
Tegnap, 7:39

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
2025.05.30. 18:36

Henny Reistad: Frusztráló, hogy még nem sikerült legyőznünk a Győrt

Kézilabda
2025.05.30. 16:12

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
2025.05.29. 11:13

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
2025.05.28. 13:05
Ezek is érdekelhetik