Női kézi BL: Görbiczet eltiltották, Knezsevics büntetését megfelezték

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 15:30
null
Görbicz és Knezsevics ügyében újabb állásfoglalás született (forrás: archív)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) április 1-jei döntése értelmében a Győri Audi ETO KC-t erősítő Görbicz Anita nem léphet pályára a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, az őt márciusban lefejelő podgoricai Milena Knezsevics büntetését viszont enyhítették.

Mint ismert, Knezsevics a Buducsnoszt Podgorica–Győri Audi ETO KC BL-középdöntős mérkőzés végén lefejelte Görbiczet, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Ennek felét már letöltötte, és a Vardar Szkopje elleni elődöntőjüket kellett volna még kihagynia.

Az EHF fegyelmi bizottsága azonban – stílszerűen bolondok napján – újra összeült, és megváltoztatta korábbi határozatát. Knezsevics büntetését megfelezték, azaz a budapesti négyes döntőn a Podgorica mindkét mérkőzésén pályára léphet, Görbiczet viszont egy meccsről eltiltották.

„A felvétel újbóli megtekintése során megállapítottuk, hogy a két kobak összekoccanása után mindkét játékos elterült a földön, ráadásul nagyjából hasonló pózban, ezért úgy véljük, hogy a büntetésüknek is egyformának kell lenniük – szól az EHF indoklása. – Gittegyletünk így Knezsevicset és Görbiczet is egy mérkőzésről tiltja el.”

Az európai szövetség halmazati büntetésül fejpánt viselésére kötelezte a Győri ETO klasszis irányítóját, mivel Knezsevics bepanaszolta Görbiczet, akinek a Buducsnoszt játékosa szerint túl kemény a homloka, így sérülést okozhat az őt lefejelőknek.


Legfrissebb hírek

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Sostaric és Fabregas is az idény kézilabdacsapatában az EHF-nél

Kézilabda
2025.06.25. 12:04

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
2025.06.22. 13:12
Ezek is érdekelhetik