Férfi kézi BL: Gudmundsson fetrengő barcásokról beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.27. 11:54
A Rhein-Neckar Löwen férfi kézilabdacsapatának edzője, Gudmundur Gudmundsson szerint a Barcelona tisztességtelen eszközöket bevetve ejtette ki együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A Löwen hazai pályán parádés játékkal 38–31-re nyert, a spanyolországi visszavágón azonban 31–24-re kikapott, így idegenben szerzett kevesebb góllal kiesett. A német gárda edzője szerint nem csak a saját hibájuk miatt maradtak le a négyes döntőről.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, a négyes döntő közvetlen közelében voltunk. Néhány momentum azonban nem tetszett. Először is az, hogy nem tudtunk gyorsan indulni, ugyanis a Barca-játékosok mindig a földre rogytak, ha elveszítették a labdát” – pufogott Gudmundur Gudmundsson, aki azt is sérelmezte, hogy míg a katalánok nyolc hétméterest dobhattak, addig ők csak egyet.

A hazaiak szerint a védekezésük volt sikerük kulcsa.

„Csodálatos playoffmérkőzésen vagyunk túl, mindkét találkozó nagyon kemény volt. Komolyan mondom, nincs különbség a két csapat között. A döntő momentum az volt, amikor átálltunk a hat nullás védekezésről a négy egy egyesre” – mondta Víctor Tomás, a Barcelona szélsője.a spanyolországi visszavágón azonban 31–24-re kikapott, így idegenben szerzett kevesebb góllal kiesett. A német gárda edzője szerint nem csak a saját hibájuk miatt maradtak le a négyes döntőről.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, a négyes döntő közvetlen közelében voltunk. Néhány momentum azonban nem tetszett. Először is az, hogy nem tudtunk gyorsan indulni, ugyanis a Barca-játékosok mindig a földre rogytak, ha elveszítették a labdát” – pufogott Gudmundur Gudmundsson, aki azt is sérelmezte, hogy míg a katalánok nyolc hétméterest dobhattak, addig ők csak egyet.

A hazaiak szerint a védekezésük volt sikerük kulcsa.

„Csodálatos playoffmérkőzésen vagyunk túl, mindkét találkozó nagyon kemény volt. Komolyan mondom, nincs különbség a két csapat között. A döntő momentum az volt, amikor átálltunk a hat nullás védekezésről a négy egy egyesre” – mondta Víctor Tomás, a Barcelona szélsője.

A katalánok edzője megemlékezett a pénteken elhunyt Tito Vilanováról is.

„Ezt a győzelmet Tito Vilanovának és a keresztapámnak szeretném ajánlani. Ma nem a technikai vagy taktikai fölényünk miatt nyertünk, hanem azért, mert a büszkeségünkért játszottunk. Sikerünk kulcsa az utolsó tíz percben bemutatott védekezésünk és Sterbik Árpád kapusteljesítménye volt” – nyilatkozta Xavi Pascual.

Legfrissebb hírek

Rosta Miklóséknak továbbra sincs pontjuk, Szita Zoltánék szintén kikaptak a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.23. 22:20

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
2025.10.22. 18:39

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
2025.10.22. 12:44

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.16. 22:28

Férfi kézi BL: otthon kikapott a GOG-től, továbbra is pont nélkül az RK Zagreb

Kézilabda
2025.10.16. 20:30

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Rostáék hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Berlinben a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.09. 22:25

Férfi kézi: nagy rangadókkal folytatódik a BL a Veszprémnek és a Szegednek

Kézilabda
2025.10.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik