Férfi kézi BL: a kiesés szélére sodródott a Barcelona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 21:09
A Barcelona férfi kézilabdacsapata 38–31-re kikapott a Rhein-Neckar Löwen vendégeként a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.


A Löwen az első félidőben gyakorlatilag átrobogott a BL legnagyobb esélyesének tartott Barcelonán, amelynek a védekezése csődöt mondott, Danijel Saric pedig mintha a kapuban sem lett volna. Egy félidő alatt 22 gólt kapott a katalán csapat, a második játékrészben már tízgólos hátrányban is volt.
A Löwen az első félidőben gyakorlatilag átrobogott a BL legnagyobb esélyesének tartott Barcelonán, amelynek a védekezése csődöt mondott, Danijel Saric pedig mintha a kapuban sem lett volna. Egy félidő alatt 22 gólt kapott a katalán csapat, a második játékrészben már tízgólos hátrányban is volt.

A mezőny legjobbjának Uwe Gensheimer bizonyult, aki 14-szer volt eredményes, a Barcelonában Kiril Lazarov vitte a prímet 10 találattal. A vendégeknek sikerült hétgólosra csökkenteniük a különbséget, de így is nagy veszélybe került a négyes döntőbeli részvételük.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Rhein-Neckar (német)–Barcelona (spanyol) 38–31
(22–14)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Paris SG (francia)–MKB-MVM Veszprém 26–28 (14–12)
Metalurg Szkopje (macedón)–THW Kiel (német) 21–31
(9–14)
Flensburg (német)–Vardar Szkopje (macedón)
hétfő, 19.00

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42
Ezek is érdekelhetik