Női kézi: a Győr az EHF főtitkárához fordult Knezsevics-ügyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.20. 13:33
A Győri Audi ETO levélben fordult Michael Wiedererhez, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) főtitkárához Milena Knezsevics fejeléses ügyében.

„Az ítélet megszületését követően sokat gondolkodtunk, mit lépjünk, ugyanis fellebbezésre nem volt lehetőségünk. Végül úgy döntöttünk, levelet írunk az EHF főtitkárának, amivel az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet a döntés esetleges negatív következményeire" – mondta a mai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Kelecsényi Ernő, a Győri ETO elnöke, aki még reméli, hogy megváltozhat a két meccsre szóló eltiltás.Kelecsényi Ernő, a Győri ETO elnöke, aki még reméli, hogy megváltozhat a két meccsre szóló eltiltás.

Mint ismert, Knezsevics a Buducsnoszt Podgorica–Győri ETO Bajnokok Ligája-középdöntős meccs hajrájában lefejelte a magyar csapat kapitányát, Görbicz Anitát. Az eset nagy visszhangot váltott ki hazai és nemzetközi szinten, az ETO pedig az EHF-hez fordult, amely fegyelmi eljárást indított az ügyben. Ennek végén két mérkőzésre tiltották el a montenegrói játékost, aki így pályára léphet a budapesti final four zárónapján.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50

A védekezés és a megfelelő mentalitás dönthet az FTC elleni rangadón az ETO alapembere szerint

Kézilabda
2025.10.10. 15:36

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35
Ezek is érdekelhetik