Férfi kézilabda: Dujshebaevet 5000 euróra büntették meg

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 18:45
null
Talant Dujshebaev olcsón megúszta az esetet (Fotó: vivetargi.pl)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) 5000 eurós pénzbüntetéssel sújtotta Talant Dujshebaevet, a Vive Targi Kielce vezetőedzőjét, aki sportszerűtlenül viselkedett a Löwen elleni BL-mérkőzésükön. A büntetés felét 2015. június 30-ig felfüggesztette a szövetség.

 

Korábban megírtuk, hogy a Löwen izlandi edzője, Gudmundur Gudmundsson szerint a kirgiz származású, játékoskarrierje második felében a spanyol válogatottat erősítő Dujshebaev a BL-nyolcaddöntő kielcei felvonása után alhason ütötte őt.

Dujshebaev a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón feldúltan azt mondta, hogy Gudmundsson a találkozó alatt sportszerűtlenül viselkedett vele szemben, félre nem érthető gesztusokkal provokálta.

DUJSHEBAEV: BELŐLE ANGYALT CSINÁLT A NÉMET SAJTÓ, BELŐLEM ÖRDÖGÖT
Dujshebaev még az ítélet meghozatala előtt kijelentette: tőle sosem tudnak megszabadulni.

Az EHF közleménye szerint a videofelvételek nem bizonyítják egyértelműen, hogy Dujshebaev tényleg megütötte az ellenfél edzőjét, és a szövetség helyszínen tartózkodó küldöttei sem látták az állítólagos esetet. Gudmundsson sportszerűtlen viselkedéséről sincs perdöntő bizonyíték.

Az izlandi szakember megütéséért tehát nem vonták felelősségre Dujshebaevet, az európai szövetség szerint azonban a Kielce mestere sportszerűtlen és tiszteletlen viselkedésével megsértette az EHF vonatkozó szabályait, ami rossz fényt vet a kézilabdára. Emiatt Dujshebaevet 5000 eurós pénzbüntetésre ítélték, de ennek felét 2015. június 30-ig felfüggesztették.

Dujshebaev tehát viszonylag olcsón megúszta a sportszerűtlenségét, akárcsak a női BL-ben szereplő Buducsnoszt Podgorica játékosa, Milena Knezsevics, aki mindössze kétmeccses eltiltást kapott Görbicz Anita lefejeléséért.

Legfrissebb hírek

Rosta Miklóséknak továbbra sincs pontjuk, Szita Zoltánék szintén kikaptak a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.23. 22:20

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
2025.10.22. 18:39

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
2025.10.22. 13:21

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
2025.10.22. 12:44

Férfi kézilabda: bővül a Bajnokok Ligája létszáma, megváltozik a lebonyolítási rend – hivatalos

Kézilabda
2025.10.21. 20:11

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.16. 22:28

Férfi kézi BL: otthon kikapott a GOG-től, továbbra is pont nélkül az RK Zagreb

Kézilabda
2025.10.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik