Férfi kézi: Kezdje 10-0-val a meccset a Löwen - Dujsebajev

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 11:51
Talant Dujsebajev, a Kielce férfi kézilabdacsapatának edzője még mindig feldúltan beszél a Gudmundur Gudmundssonnal való összetűzéséről. A szakember szerint a vesztét akarják, de ez nem fog bekövetkezni, még ha a német sajtó ördögként állítja is be, szemben a Löwent irányító izlandi kollégájával, akiből angyalt csináltak.

„Igen, odarohantam hozzá, de nem azért, hogy dulakodjak. Csak elmondtam neki, mit gondolok a viselkedéséről. Sok dolgot láttam már karrierem során, de amit ő művelt, még soha. Megmutattam a sajtótájékoztatón, mit csinált ez az úriember. A meccs során hirtelen rám nézett, megragadta az ágyékát, majd a szájához emelte a kezét, ezzel tanácsot adva nekem. Teljesen le voltam döbbenve" – mondta Dujsebajev a lengyel Super Expressnek adott interjújában.

Mint ismert, a Kielce–Löwen BL-nyolcaddöntő első, hétvégi felvonása (32–28) után Dujsebajev sportszerűtlenséggel vádolta meg a német csapatot irányító kollégáját, Gudmundur Gudmundssont, aki ezen felháborodva visszakézből lehazugozta őt. A németek közben azt állították, hogy a Kielce trénere a meccs után alhason ütötte Gudmundssont, míg az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) fegyelmi eljárást indított Dujshebaev ellen.

„Úgy tűnik, el akarnak tiltani, és talán a vesztemet is akarják. De soha nem fognak tudni megszabadulni tőlem. Mondjuk ki azonnal, kezdje a Löwen 10–0-val a második meccset! – tette hozzá Dujsebajev. – A német sajtó angyalt csinál a kollégából, míg belőlem ördögöt. Pedig csak meg kell nézni, milyen konfliktusai vannak a Bundesligában, és hogyan viselkedik izlandi kapitányként. A bűneinek listája rendkívül hosszú, és most úgy tesz, mintha ártatlan lenne."

Az ütés (?)

A sajtótájékoztató

Legfrissebb hírek

Rosta Miklóséknak továbbra sincs pontjuk, Szita Zoltánék szintén kikaptak a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.23. 22:20

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém

Kézilabda
2025.10.23. 20:27

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

Kézilabda
2025.10.22. 18:39

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Ezúttal nem sikerült a Szegednek meglepnie a Magdeburgot a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:23

Nagyot harcolt a tartalékos Szeged a Barca otthonában, de kikapott

Kézilabda
2025.10.09. 22:17

Szoros lett a vége, de a Veszprém megverte az Industria Kielcét

Kézilabda
2025.10.09. 20:17
Ezek is érdekelhetik