Férfi kézi EHF-kupa: Balogh játszhat az eperjesiek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 09:43
Szombat este hazai pályán, a Tatran Presov ellen folytatja szereplését a férfi kézilabda EHF-kupában a Pick Szeged. A 18.30-kor kezdődő találkozón újra pályára léphet a Tisza-partiaknál a sérüléséből felépülő Balogh Zsolt.

A Pick Szeged honlapja szerint Balogh Zsolt ott lesz a keretben szombat este, a válogatott jobbátlövő ugyanis már a csapattal edzett, a térde pedig jól bírta a terhelést. Sérülés miatt így már csak Vladimir Vranjes és Roberto García Parrondo hiányzik a Pickből.

A szegediek eddigi három mérkőzésüket megnyerték az EHF-kupa C-csoportjában, Eperjesen 31–29-re győztek. Edzőjük, Juan Carlos Pastor most sem vár könnyebb csatát.

„Nehéz meccsre számítunk – nyilatkozta a spanyol mester az EHF honlapjának. – Ugyanolyan jól kell játszanunk, mint Eperjesen vagy talán még jobban is, hogy legyen esélyünk legyőzni a Tatrant. Ellenfelünk nagyon jó ritmusban kézilabdázik, így a védelmünknek tökéletesen kell működnie. A jó védekezésre kell alapoznunk a játékunkat.”

Dainis Kristopans, a szlovák bajnok 215 cm magas lett jobbátlövője szerint Európa egyik legjobb formájában lévő csapat vár rájuk.

„A Szeged elleni idegenbeli mérkőzés különösen nehéznek ígérkezik – mondta Kristopans az eurohandball.com-nak. – Eperjesen klasszis teljesítményt produkáltak, otthon pedig csak jobbak lesznek. Jelenleg Európa egyik legjobb csapatát alkotják.”

Az EHF-kupában érdekelt másik magyar csapat, a Csurgó vasárnap lép pályára a svéd LUGI otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
C-CSOPORT, 4. FORDULÓ

Nantes (francia)–Kristianstad (svéd) 16.00
Pick Szeged–Tatran Presov (szlovák) 18.30 (tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. PICK SZEGED 3 3 85–79 +6 6
2. Nantes (francia) 3 2 1 91–78 +13 4
3. Tatran Presov (szlovák) 3 1 2 93–98 –5 2
4. Kristianstad (svéd) 3 3 76–90 –14 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik