Női kézi: „Tomori még nincs a csúcson, képes fejlődni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 09:23
Szörnyi Attila, a Ferencváros szerződéskötés előtt álló válogatott kézilabdázója, Tomori Zsuzsanna menedzsere a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta: az átlövő még nincs csúcson, fejlődőképes, ami lényeges szakmai szempont a szerződéskötésnél. Miként az is, hogy kedvenc pozíciójában, balátlövőként szeretne a mostaninál több játékpercet kapni.

Végleges döntést a közeljövőben ígért, az FTC-Rail Cargo Hungaria mindenesetre pénteken 11-től sajtótájékoztatót tart, amelynek témája a játékoskeretben történő tervezett változások a következő idényre.

„Zsuzsáért fél Európa sorban áll, olyan klubok ajánlatai közül választhatunk, amelyek szakmailag és anyagilag is megfelelnek az igényeinek – mondta Szörnyi Attila. – Menedzserként mindig az aktuális klubbal tárgyalunk először, jelen esetben a Ferencvárossal, de Zsuzsát már Győrbe igazolását követően folyamatosan keresik európai nagycsapatok, függetlenül attól, hogy a világversenyeken éppen hogyan szerepelt.”

A menedzser elmondta: az átlövő szerződése a nyáron jár le, a színfalak mögötti egyezkedéseket persze nem hagyják az utolsó pillanatra, azok ilyenkor már egy, de két évvel korábban is megkezdődhetnek. A Ferencvárossal, amelyben negyedik éve játszik, a végéhez közelednek a tárgyalások – arra azonban még fél szóval sem utalt, hogy a közös folytatást illetően eredményes vagy eredménytelen lesz-e –, de közben párhuzamosan tartják a kapcsolatot a többi klubbal. Annyit elárult, hogy hamarosan lezárják a tárgyalásokat, és a döntéssel, a végleges szerződéssel a nyilvánosság elé állnak.

„Zsuzsa eredeti posztját tekintve balátlövő, ott érzi magát a legjobban, de a Fradiban kezdőként jobbátlövőt játszik. A mai, modern kézilabdában viszont nincsenek igazából posztok, támadásban általában a belső három játékos bármelyik poszton bevethető, mint ahogyan többnyire védekezésben is. Ez Zsuzsának sem okoz problémát, amit az edző kér tőle, végrehajtja. Tény viszont, hogy balátlövőként szeretne több játékpercet kapni, de ha irányítóként vagy jobbátlövőként kell játszania, azzal sincs problémája. Meggyőződésem, hogy szakmailag Zsuzsának még van lehetősége előrelépésre. Egyéni képességeit tekintve nincs a csúcson, bár ott van annak a közelében. Viszont van néhány elem, amiben jobb tud lenni, képes fejlődni. Ezek is fontos szakmai szempontok a választásban.”

Szörnyi Attila hozzátette, Tomori a Ferencvárosban szakmailag és emberileg is jól érzi magát, a lehetséges kérők közül egykori klubjáról – erről egy hete már részletesen beszámoltunk –, a BL-címvédő a Győri Audi ETO KC-ról nem tett külön utalást, miként külföldi együttesekről sem. Viszont az esetleges légióskodás kapcsán elmondta, a 2016-os olimpia is érv lehet az itthon maradás mellett.

„Közeleg az olimpia, fontos, hogy a kerettagok az új szövetségi kapitány szeme előtt legyenek, függetlenül attól, hogy magyar vagy külföldi szakembert nevez ki a szövetség, és a magyar bajnokság különben is erős. A magyar klubok – a jobb anyagi körülmények között lévők – a külföldiekkel versenyképes ajánlatokat tudnak adni. Persze átlagon felüli ajánlatok azért akadnak – mondjuk, ha egy tehetős tulajdonos szerepet vállal, és csapatot vásárol össze –, azokkal már kevésbé tudnak, még inkább akarnak versenyre kelni a magyarok.”

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
18 órája

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
23 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04
Ezek is érdekelhetik