Női kézi BL: közösen emlékezik meg a Larvik és a Győr Böhnről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 16:41
null
Böhn (jobbra) a Győr előtt a Larvikot is irányította (Fotó: Mirkó István, archív)
A Larvik és a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata közösen emlékezik meg a vasárnapra virradóra elhunyt Karl Erik Böhnre a pénteki Bajnokok Ligája-középdöntős meccsük előtt.

Mint ismert, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya mindkét klubot irányította, így a két csapat közösen emlékezik meg pénteken a mindkét országban elismert és szeretett szakemberről. A 20 órakor kezdődő BL-meccsük előtt a következő megemlékezésre kerül sor:

– A csapatok bemutatása előtt egy kétperces videót vetítenek le Böhn karrierjéről, majd a bemutatás után jön egy másik felvétel, amellyel szintén a szakemberre emlékeznek, a meccset egyperces gyászszünet előzi meg.

– A Larvik gyászkarszalagban, a Győr feketében lép pályára.

– A győri szurkolók is szeretnének megemlékezni KEB-ről, ajándékokat adnak át Böhn családtagjainak, akik ott lesznek a mérkőzésen.

– A kezdés előtt Böhn egyik közeli barátja beszél a résztvevőkhöz.

– A mérkőzésen pénzt is gyűjtenek a rákellenes küzdelemhez.

„A véletlenen is múlt, hogy éppen most játszunk a Győrrel, de szeretnénk kihasználni az alkalmat. Karl Erik Böhnnek csak barátai voltak a Larviknál. Mindenki jó szívvel gondol rá, jó barátot veszítettünk el. Sokat tett a klubunkért, győztes mentalitásra tanított minket" – nyilatkozta Björn-Gunnar Bruun-Hansen, a Larvik elöljárója.

A Larvik honlapjának híre szerint nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, a győriek 210 jegyet igényeltek, a szurkolói klub egy 170 fős különgépet is indít. Mindkét csapat pontvesztéssel indította a középdöntőt, az ETO döntetlent játszott a Buducsnoszt Podgoricával, a Larvik kikapott Ljubljanában, így a továbbjutás szempontjából is jelentősége lesz a mérkőzésnek.

Karl Erik Böhn temetése jövő hét kedden lesz szülővárosában, Sandefjordban.

NŐI KÉZILABDA BL
2. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Február 7., 20.00: Larvik–GYŐRI ETO
(Tv: Digi Sport 1, élőben az NSO-n)
Február 9., 19.00: Buducsnoszt Podgorica–Krim Ljubljana

AZ ÁLLÁS
1. Krim Ljubljana (szlovén) 1 1 24–18 +6 2
2. GYŐRI AUDI ETO KC 1 1 23–23 0 1
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 1 1 23–23 0 1
4. Larvik (norvég) 1 1 18–24 –6 0
Legfrissebb hírek

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
Tegnap, 8:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
2025.06.22. 13:12
Ezek is érdekelhetik