Férfi kézi Eb: Én nagyon küzdök ezért a teljesítményért - Császár

Vágólapra másolva!
2014.01.20. 16:04
Nehéz mérkőzés vár a magyar válogatottra a férfi kézilabda Európa-bajnokságon: a mieink hétfő este 20.30 órakor (tv: M1) a házigazda Dániával csapnak össze. Az esélyek egyértelműek – és nem a magyar csapat mellett szólnak. Császár Gábor, a nemzeti csapat irányítója az összecsapás előtt a Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos oldalának beszélt a válogatott és saját maga eddigi Eb-teljesítményéről is.

„Pozitívan értékelem eddig az Eb-t – mondta a kézilabda-szövetség kamerája előtt Császár. – Olyan nem létező, fiktív nyomással jöttünk ki Dániába, amire nem volt szükség. Ez gerjesztett állapot volt, kissé már úgy tűnt, mintha sokan előre borítékolták volna a végkimenetelét az Európa-bajnokságnak. Nehéz csoportban voltunk, mégis valószínűleg nekünk ez kellett is. (…) Nagyon nagy erő van ebben a csapatban, közösségben, és belülről megítélve is ritka és példaértékű ez a kohézió. Ez repített a macedónok ellen is minket.”Császár. – Olyan nem létező, fiktív nyomással jöttünk ki Dániába, amire nem volt szükség. Ez gerjesztett állapot volt, kissé már úgy tűnt, mintha sokan előre borítékolták volna a végkimenetelét az Európa-bajnokságnak. Nehéz csoportban voltunk, mégis valószínűleg nekünk ez kellett is. (…) Nagyon nagy erő van ebben a csapatban, közösségben, és belülről megítélve is ritka és példaértékű ez a kohézió. Ez repített a macedónok ellen is minket.”

Császár őszintén és önkritikusan beszélt a saját, elmúlt félévi teljesítményéről is.

„Minden játékosnak vannak időszakai az életében, karrierjében, amikor nem úgy jön ki a lépés, nem úgy megy a játék, ahogy tervezi. Nekem az elmúlt fél év a beilleszkedéssel telt, ez sok energiát felemésztett. Kevesebbet tudtam a kézilabdára koncentrálni, és kevesebb lehetőségem is jutott a koncentrációra. Az egész felkészülés arról szól, hogy újra összerakjam magam, és a jól bevált mozgásokat elővegyem, de ez nem úgy megy, hogy egyik napról a másikra előveszi az ember. Fel kell az embernek építenie magát, mentálisan meg kell erősödnie, és nyilván ez egy olyan út, amely közben a szurkolók – akik türelmetlenek – azt kérdezik, hogy hol van a teljesítmény. Én nagyon örülök neki, hogy az Eb-re eljutottam arra a szintre, hogy érzékelem, szükség van rám, fontos szerepem lehet. Az Eb-n több jó teljesítmény látható volt a csapatból, és remélhetőleg lesz is még, az én itteni teljesítményem elmarad a korábbi jó világversenyeimtől, de ha értékelnem kell magamat, akkor azt tudom mondani, nagyon küzdök azért, hogy azt lássák, amit látnak. Van, akinek ez elég, van, akinek kevésbé. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyen itt, az Eb-n már nem tudok változtatni, örömmel látom viszont, van már annyi rutinom, hogy tudok segíteni a csapatnak, hol többet, hol kevesebbet.”

Azt, hogy Császár mit vár a dánok elleni mai meccstől, megtekintheti a videónkban!

BŐVEBB BEHARANGOZÓNKAT ITT OLVASHATJA A MÉRKŐZÉSHEZ!

Mocsai Tamás: Tiszta szívvel küzdhetünk, nincs mit veszíteni

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Férfi kézilabda Eb: költöznie kell a csoportkör után a magyar válogatottnak

Kézilabda
2025.05.12. 12:46

Románia kis híján lemaradt; Ausztria szoros csatában győzött – kialakult a férfi kézilabda Eb teljes mezőnye!

Kézilabda
2025.05.11. 20:27

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2025.05.08. 20:47

Férfi kézi Eb: a gyenge szereplés miatt menesztették a horvát kapitányt

Kézilabda
2024.02.07. 13:39
Ezek is érdekelhetik