Női kézi: Itt már nincs ügyetlen, »hurka« csapat - Kökény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 13:46
Az EHF bécsi központjában elkészítették a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének párosítását. Az Érd nem kapott könnyű ellenfelet, a német bajnokság legutóbbi 3. helyezettje, a Buxtehuder SV ellen játszik majd. A BL-ből kiesett FTC nem panaszkodhat különösebben: a norvég Tertnes Bergen ellen készülhetnek Elek Gábor tanítványai. A sorsolás után Kökény Bea és Szabó Edina nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

„A Larvik és a Byasen mögött a harmadik-negyedik csapat lehetnek Norvégiában – tartott rövid »ellenfél-ismertetőt« Kökény Bea, a Ferencváros ügyvezetője. – Azt gondoltam, az sem jelenthet gondot, hogy nyolcba kerüljünk a BL-ben, de a norvég játékosok krémje a Larvikban játszik, ezért kötelező feladatnak vélem a továbbjutást. Az új cél egyelőre, hogy a KEK-ben minél tovább jussunk. Azért a Viborggal, az orosz csapatokkal, a három magyarral egyáltalán nem gyenge ez a mezőny, itt a tizenhat között nincs már ügyetlen, »hurka« csapat. Tovább kell jutni, és aztán foglalkozhatunk a folytatással. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válogatottjaink elmennek a vb-felkészülésre. Bízom benne, hogy sikerrel veszik a szerbiai viadalt, és akkor emelkedettebb hangulatban érkeznek vissza. Kár rágódni a történteken, elemezni kell, és meglátjuk, hogy [Elek] Gábor mit hoz ki a folytatásból, miként tud motiválni. A hibákból kell tanulni, és a bajnokságra, illetve a Magyar Kupára koncentrálni.” Kökény Bea, a Ferencváros ügyvezetője. – Azt gondoltam, az sem jelenthet gondot, hogy nyolcba kerüljünk a BL-ben, de a norvég játékosok krémje a Larvikban játszik, ezért kötelező feladatnak vélem a továbbjutást. Az új cél egyelőre, hogy a KEK-ben minél tovább jussunk. Azért a Viborggal, az orosz csapatokkal, a három magyarral egyáltalán nem gyenge ez a mezőny, itt a tizenhat között nincs már ügyetlen, »hurka« csapat. Tovább kell jutni, és aztán foglalkozhatunk a folytatással. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válogatottjaink elmennek a vb-felkészülésre. Bízom benne, hogy sikerrel veszik a szerbiai viadalt, és akkor emelkedettebb hangulatban érkeznek vissza. Kár rágódni a történteken, elemezni kell, és meglátjuk, hogy [Elek] Gábor mit hoz ki a folytatásból, miként tud motiválni. A hibákból kell tanulni, és a bajnokságra, illetve a Magyar Kupára koncentrálni.”

„Nagyon nemes ellenfele lesz az Érdnek. Ellenfelünk az elmúlt szezonban a BL csoportkörében szerepelt, a német bajnokság nagyon erős, amennyire tudjuk, sokan kilátogatnak a meccseikre – mondta a sorsolás után Szabó Edina, az Érd vezetőedzője. – Harcos ellenfél, hiszen az előző körben is úgy vívta ki a továbbjutást, hogy otthon kikapott, aztán idegenben nyert. Az biztos, hogy húzhattak volna nehezebb ellenfelet is számunkra: nagyon erős a Buxtehude, jöhetett volna könnyebb rivális is, de nem vagyunk teljesen esélytelenek. Kiélezett, nagy küzdelem várható, amiben, remélem, jól fogunk szerepelni. Becsléseket, százalékokat ne várjon tőlem, egy-egy meccs, az aktuális forma, állapot dönt, és mi erre is készülünk, mindig a következő fellépésre. Egyébként meg mindegy is, hogy mit mondok, úgyis a pályán dől el minden.”

Legfrissebb hírek

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
19 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
Tegnap, 9:13

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Kedvező helyzetből várja negyeddöntős visszavágóját a Ferencváros és a Győr is

Kézilabda
2025.04.26. 09:26

Nem adják ingyen – L. Pap István jegyzete

Kézilabda
2025.04.21. 23:03
Ezek is érdekelhetik