Női kézi BL: a budapesti négyes döntőről álmodik a Podgorica

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.30. 14:15
A májusi, budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőbe jutásról álmodik a montenegrói Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapatának vezetőedzője, Dragan Adzsics.

A tréner a sorozat honlapjának elmondta, hogy az első lépés a csoportkörből való továbblépés volt, ez sikerült nekik – többek között az FTC-Rail Cargo Hungariát ejtették ki –, és most új cél lebeg előttük.

Adzsics tisztában van vele, hogy – ahogyan ő fogalmazott – a halálcsoportban kell az első vagy a második helyet megszerezniük. Ebbe a kvartettbe csupa BL-győztes került: itt játszik a háromszoros finalista, címvédő Győri Audi ETO KC, a 2011-es győztes norvég Larvik, az ötszörös döntős, kétszeres bajnok (2001, 2003) szlovén Krim Ljubljana, valamint együttese, amely 2012-ben az ETO ellen nyert a BL-fináléjában.

A montenegrói alakulat edzője nem bosszankodik amiatt, hogy a csoportkörben csak a második helyen végeztek a dán Midtjylland mögött, és ezért erősebb középdöntős kvartettet kaptak.

„Mindennek megvan az oka, így annak is, hogy nem végeztünk az élen az előző körben” – jegyezte meg Adzsics, aki arra nagyon büszke, hogy a kapott gólok tekintetében a legjobbak lettek a teljes mezőnyben.

A budapesti négyes döntővel kapcsolatban kiemelte: nagyszerű dolog, hogy a férfiak után a női BL-ben is ilyen módon hirdetnek győztest, azaz nem oda-visszavágó alapon dől el a kupa sorsa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik