Kézi: a bombázásoktól a dán kultúrsokkig - Popovics-interjú

„Tízévesen kezdtem kézilabdázni, és azóta ez a sportág jelent számomra mindent – emlékezett vissza a kezdetekre Popovics. – A háború annak idején sok mindent megváltoztatott. Egy bomba az otthonunktól ötven méterre robbant fel, de akkor is az arénában gyakoroltunk, bár a robbanások közel voltak hozzánk. Túléltük, és éppen ezért még erősebbé váltunk. A mi nemzetünk már csak olyan, hogy azt mondják az emberek: »Oké, háború van, de ezzel együtt kell élni. Oké, gazdasági válság van, de ezzel együtt kell élni.« Nem számít, milyen probléma bukkan fel, mindig meg kell találni az utat, hogy együtt éljünk vele. Montenegró ilyen felfogású, sosem adjuk fel.”

Popovics számára valóságos kulturális sokk volt, amikor a háború sújtotta Jugoszláviából 2002-ben Dániába költözött, és a Slagelséhez szerződött. Az átlövőt azonban nemcsak a mindennapi élet lepte meg, hanem az is, hogy az északi ország szociális rendszere és társadalmi viszonyai nem feltétlenül azt segítették elő, hogy a dán játékosok számára a kézilabda legyen az elsődleges.

„A dánok olyan országban nőnek fel, ahol minden megvan a számukra, mert egyszerűen nincsenek anyagi természetű problémáik. Szóval, ha nem megy számukra a kézilabda, akkor elmennek, és keresnek munkát. Montenegróban a helyzet teljesen az ellenkezője. Ha megvan rá az esélyed, hogy a karriered kiteljesítsd a sportban, akkor a végsőkig küzdesz érte, hogy az megvalósuljon. A dánokban nincs meg ez az attitűd, de ezért nem lehet őket hibáztatni, mert teljesen más feltételek mellett élnek, ellentétben velünk. Teljesen sokkolt, amikor elveszítettünk egy meccset, és öt perccel később, amikor felszálltunk a buszra, mindenki mosolygott és boldog volt. Ez megtörtént négyszer vagy ötször, aztán kifakadtam, hogy állj, nem lehet partizni egy vereség után! Meg kell beszélni, mi nem működött. Nem hagyhatod csak úgy figyelmen kívül! Ha a Buducsnoszt elveszített egy meccset, senki meg sem mukkant a buszon.”

Popovics szerint azonban ahogy ő megtanított egy-két dolgot a csapattársainak, úgy ők is folyamatosan inspirálták a jobb és jobb játékra. „Ha egy dán játékos elhibáz egy ziccert a kapussal szemben, nem omlik össze a világ számára. Továbblép, és nem gondolkozik rajta sokat. Montenegróban ezekben a szituációkban nagyon stresszesek vagyunk, és folyamatosan az eredményjelzőt nézzük. Ebben az értelemben gyakran mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei” – mondta Popovics, aki a Slagelsével (2002–2007) háromszor, a Viborggal (2007–2010) kétszer nyert BL-t, és pályafutása végén a Buducsnoszttal (1998–2002, 2010–2012) is feljutott a csúcsra.

Az olimpiai ezüstérmes montenegrói átlövő, akit négyszer választottak a szezon legjobb játékosának Dániában, beszélt Anja Andersen módszereiről is, és arról, miért volt különleges az ő keze alatt dolgozni. „Az egy dolog, hogy a dánok nem szeretik különösebben a kemény szabályokat, azt sem szeretik, ha valaki kiabál velük. Anja azonban ehelyett egy olyan rendszert működtetett, amit nevezhetünk »felelősségteljes szabadságnak«. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a csapat nem robotok módjára működik, hanem mindenkinek arra kell törekednie, hogy miként tudja magát még jobbá tenni a csapaton belül. Ez egyben azt is jelenti, hogy kontrollálnod kell magad meccs közben. Ha hátrányban vagy, akkor meg kell próbálnod ezt lazán felfogni, miközben mindent megteszel azért, hogy visszaszerezd azt, amit elvesztettél. Ez a felfogás az, amit a Buducsnosztnál is meg szeretnék honosítani.”

„Amikor még játszik, sok játékos nem is gondolkozik azon, mit miért tesz. Úgy fogja fel, hogy ha te ezt csinálod, én is. Anja azonban megtanított a játék során, hogy miként váljak a saját magam edzőjévé. »Most ezt és ezt kell csinálnunk. A védelmünk most gyenge. Túl tudom ugrani azt a lányt, mert alacsony. Most azok között a játékosok között tudok passzolni, mert túl sok helyet hagynak számomra. Most őt meg lehet lepni, mert nagyon gyengén vette fel a pozíciót.« Ez a módja, hogy a saját magad edzőjévé válj a pályán, és ellenőrzésed alá vond a meccset, mert gondolkozol a kézilabdáról. És ez az, amit a Buducsnosztnál fokozatosan meg kell tanulniuk a játékosoknak” – mondta a londoni olimpia után visszavonult kézilabdázó.