Szenvedett a tartalékos Győr, mégis hibátlanul zárt

A két csapat nagybányai mérkőzésén a győriek 12 góllal diadalmaskodtak, ezúttal pedig a hibátlan csoportkörre hajtottak Görbicz Anitáék.
A sérült Lökét és Amorimot nélkülöző, Lundét egy hetestől eltekintve a padon tartó győriek alaposan bekezdtek, sorozatban harcolták ki a büntetőket, Görbicz vezérletével pedig gyorsan elléptek 4–1-re. A félidő feléhez érkezve Bulatovics betörése (9–6) után a nagybányai csapat két gyors góllal kapaszkodott (9–8), a nagy kedvvel játszó Hornyák Dóra azonban duplájával tetemessé növelte a hazai előnyt (12–8).
| A mérkőzés után a csapatot a holtpontokon rendre átvezető Hornyák Dóra elmondta, ha csapatként játszanak, bármit lehetséges – akár még egy veretlen BL-menetelés is. A mérkőzés utáni nyilatkozatokat ide kattintva olvashatja el! |
Nagyjából ekkor nyugodhattak meg utoljára a győriek, ezt ugyanis egy nyolcperces gólcsend követte, ekkorra pedig Marin heteseinek is köszönhetően sorozatban öt szerzett góllal fordítottak a vendégek (12–13). A döntetlennel (14–14) záruló félidő után a második játékrészben a vendégek kerültek először előnybe, de a rengeteg labdaeladással, támadásbeli pontatlansággal és kapufával tarkított mérkőzésen ezt követően a 40. percig rendre a győriek vezettek egy-egy góllal (19–18).
| A D-csoportban a Vardar 31–29-re nyert a Larvik otthonában, így ő szerezte meg az első helyet a kvartettben. A macedónok legjobbja a hét gólig jutó, korábban a Győri ETO-t erősítő Jovanka Radicsevics volt. |
Ungureanu nagyon nagy formában védett, cserébe Bulatovicsnak a második játékrész nagy részében nagyon nem ment, a románok pedig Nechita indulásaiból állva hagyták a győrieket, pedig közben még két hetest is kihagytak (19–21). Ambros Martín időkérése után aztán csak összeállt a védekezés, Hornyák két góljával kiegyenlített a győri csapat, Tervel labdaszerzés, Bulatovics felállt fal ellen volt eredményes, így eldőlni látszott a mérkőzés (24–21).
Nechita sokadik indulása után ismét csak egy volt közte (24–23), Kovacsics büntetője azonban két perccel a vége előtt háromgólos győri előnyt (27–24) jelentett. Nem adta fel a Baia Mare, Geiger góljával az utolsó percben már egyre zárkózott, csakhogy a győriek kijátszották a hátralévő időt, sőt Sirián az utolsó másodpercekben szemfülesen szabaddobásból is eredményes volt.
A győriek a hatodik csoportmeccsüket is megnyerve (28–26), csoportelsőként kvalifikálták magukat a középdöntőre.
A mérkőzés utolsó perceinek felvétele ide kattintva nézhető meg!
Senki sem hitte, hogy ennyire megszenved a Győr
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–HCM BAIA MARE (román) 28–26 (14–14)
Győr, 2200 néző. Vezette: Baranowski, Lemanowicz (lengyelek)
GYŐRI ETO: HERR O. – Bognár-Bódi 3, Hornyák Á., K. Bulatovics 7, TERVEL 3, Görbicz 4 (3), Korsós. Csere: Lunde (kapus), Sirián 3, Kovacsics 2 (2), HORNYÁK D. 4, Soós, Szepesi 2, Orbán. Edző: Ambros Martín
BAIA MARE: UNGUREANU – Nechita 4, GEIGER 7, GHIONEA 3, Tatar 1, Szűcs G. 1, Maior Pasca 1. Csere: Babeanu (kapus), Marin 4 (4), Dinis Vartic 4, Puiu 1, E. Buceshi, Oltean, Bondar, Rudics. Edző: Costica Buceschi
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 15. p.: 9–6. 23. p.: 12–9. 29. p.: 12–13. 36. p.: 18–17. 44. p.: 19–20. 52. p.: 23–21. 57. p.: 26–23
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: – Nagyon boldog vagyok, mert sikerült száz százalékot teljesítenünk a csoportmérkőzések során, és ehhez minden játékos a tudása legjavát adta. Annak ellenére, hogy a második félidőben voltak gondjaink, ki tudtuk harcolni a győzelmet, s ez csak növeli a jelentőségét.
Costica Buceschi: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelyet a Győr csak az utolsó másodpercekben tudott megnyerni. Egyes időszakokban komoly esélyeink voltak a sikerre is, ám a döntő pillanatokban megremegett összességében dicséretes teljesítményt nyújtó játékosaink keze.
Thüringer HC–Hypo NÖvasárnap 15.00
| 1. GYŐRI ETO | 6 | 6 | – | – | 192–143 | +49 | 12 |
| 2. Hypo NÖ (osztrák) | 5 | 2 | – | 3 | 124–136 | –12 | 4 |
| 3. Baia Mare (román) | 6 | 2 | – | 4 | 140–162 | –22 | 4 |
| 4. Thüringer HC (német) | 5 | 1 | – | 4 | 125–140 | –15 | 2 |
PERCRŐL PERCRE


60. Bulatovicsot lökik, szabaddobás, még 15 mp.




58. Kovacsics parádés passza után Hornyák Ágnes harcolt ki hetest.



56. Geigert megint blokkolják, de marad náluk. Herr viszont véd.

55. Támadószabálytalanság Dinisnél, Bulatovics lövését védte Ungureanu.
54. Geiger blokkolt lövése most nem pattant be, Bulatovics viszont nem tudott betörésből betalálni.
54. Orbán és Ghionea ütközött, és mindkettő lent maradt a földön.
54. Bulatovics blokkolt lövését védte a kapus.
53. Ungureanu véd, de Bulatovics lehúzza az indítást.




51. Geiger ment bele.



49. Kovacsics rohan be, de lövését a kapufa védi...


47. Két rossz passz miatt nincs győri ziccer.

45. Belemenés, de Herr védi Geiger lövését.




43. Bulatovics lefelé lőtt, Ungureanu védett, de Szepesi labdát szerez. Hornyák viszont a kapufára lőtt.

41. Görbicz lövését megint védte Ungureanu, mindjárt kiegészülnek a vendégek.






38. Bulatovics megint ront, Herr viszont védi Szűcs lövését.
37. Hornyák-kapufa, Görbicz-labdaszerzés, Szűcs-labdaszerzés, Orbán-labdaszerzés. PICIT csapongó a játék csak...
37. Bulatovics eladja, Maior Pasca viszont fölé lövi a ziccert.


35. Újabb belemenés, de Görbicz lövése sem eredményez gólt.
34. Herr talán ujjheggyel még beleér a szélső ejtésébe, de az mindenesetre nem talál kaput, Bulatovics lövését viszont védi Ungureanu.
33. Görbicz belemenést harcol ki, Bulatovics ellépi, Herr ziccert véd, Görbicz pedig gólt szerez. 17–15


31. Ghionea vitte be, és lőtt a bal alsóba. 14–15
31. Görbicz mellé pattint.






28. Elvették a labdát, Buceschi pedig időt kér.





24. Kovacsics góljába már belefújtak, Sirián lövését pedig Ungureanu védte.

22. Soós első lövését a léc hárította.


19. Kovacsics lövése kipattant, Sirián pedig a lécet lőtte telibe.
19. Bulatovics lövését mos védi Ungureanu, de Kovacsics nagyszerűen védekezett, így Maior Pasca nem érte el az indítást.


16. Görbicz és Szűcs sem tud betalálni betörés után.











8. Ghionea átlövése most nem okozott gondot Herrnek, elöl viszont belemenés.





3. Nechita lövését Herr kirúgta, Bulatovics talpról a jobb felső mellé ágyúz.



Elhangzott már az EHF-induló és a magyar Himnusz is, pillanatokon belül kezdés.
A MÉRKŐZÉS ELŐTT
„A csoport másik három csapata még harcban áll a továbbjutásért, ha nem a csoport második helyéért, a harmadikért és az azzal járó KEK-részvételért. Az pedig nem lenne tisztességes, ha bármilyen módon beleavatkoznánk ebbe a harcba, úgyhogy már csak ezért is mindent bele kell adnunk szombaton is – jelentette ki határozottan Ambros Martín, akinek lesznek azért hiányzói. – Heidi Löke és Eduarda Amorim továbbra is sérüléssel bajlódik, és nem szeretném megkockáztatni a játékukat. Ráadásul akik most több lehetőséget kapnak, remekül pótolják őket, nagyon elégedett vagyok a csapattal.”

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO







