Az ETO nem avatkozna bele a többiek harcába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 14:16
null
Ambros Martín nagyon elégedett csapatával (Fotó: MTI)
Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is tét nélküli mérkőzés vár a Győri Audi ETO KC női kézilabdázóira a Bajnokok Ligája csoportkörének záró felvonásán, merthogy a BL-címvédő első öt meccsét megnyerve már elérte, hogy első helyen jut a középdöntőbe, vagyis félvállról is vehetné a romániai HCM Baia Mare elleni, szombat esti összecsapást. De nem fogja!

 

Egyrészt ez nem olyan társaság, másrészt Ambros Martín vezetőedző sem hagyna lehetőséget erre, harmadrészt meg a nagybányaiak számára óriási a tét, hiszen ők – mégoly valószínűtlen – győzelemmel meg kis szerencsével még a négyes második helyét is megcsíphetik.

„A csoport másik három csapata még harcban áll a továbbjutásért, ha nem a csoport második helyéért, a harmadikért és az azzal járó KEK-részvételért. Az pedig nem lenne tisztességes, ha bármilyen módon beleavatkoznánk ebbe a harcba, úgyhogy már csak ezért is mindent bele kell adnunk szombaton is – jelentette ki határozottan Ambros Martín, akinek lesznek azért hiányzói. – Heidi Löke és Eduarda Amorim továbbra is sérüléssel bajlódik, és nem szeretném megkockáztatni a játékukat. Ráadásul akik most több lehetőséget kapnak, remekül pótolják őket, nagyon elégedett vagyok a csapattal.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ

SZOMBAT

GYŐRI AUDI ETO KC–HCM Baia Mare (romániai), 18.30 (Tv: DigiSport1)
Vezeti: Baranowski, Lemanowicz (lengyelek)

VASÁRNAP
Thüringer HC (német)–Hypo NÖ (osztrák), 15

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
  M GY D V L–K Gk P
1. GYŐRI ETO 5 5 164–117 +47 10
2. Hypo NÖ (osztrák) 5 2 3 124–136 –12 4
3. Baia Mare (román) 5 2 3 114–134 –20 4
4. Thüringer HC (német) 5 1 4 125–140 –15 2

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik