Férfi kézi BL: A közönség kintről, mi bentről élveztük - Nagy L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 20:55
Tizenhét gólos (44–27) győzelmet aratott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör harmadik fordulójában az MKB-MVM Veszprém hazai környezetben az ukrán Motor Zaporizzsja ellen, amely a találkozó előtt még veretlen volt. A veszprémi játékosokban semmi hiányérzet nem maradhatott saját és csapatuk teljesítményüket illetően.

„A Zaporizzsja az első két fordulóban nagy meglepetést okozott, ezt szem előtt tartva nagyon komolyan készültünk ellenük és rájuk egész héten” – nyilatkozta a félidőben beszálló, több bravúrt bemutató, hetest is hárító Fazekas Nándor a mérkőzést közvetítő Digi Tv-nek.Fazekas Nándor a mérkőzést közvetítő Digi Tv-nek.

„Maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel, a csapat védekezésben és támadásban is jól teljesített. A közönség kintről, mi bentről élveztük ezt a mérkőzést” – utalt Nagy László a közönségszórakoztató sikerre.

„Nagyon örülök, hogy megkaptam a bizalmat és a játéklehetőséget, még ha csak ilyen rövid időre is. És annak is örülhetek, hogy ilyen jól sikerült a meccsem. A kínai figuránál bevallom, improvizáltunk, mert nem igazán értettem, hogy mi készül. Csapatunk ereje a jó közösségi szellemben van, és abban, hogy minden játékos mindig bizonyítani akarja: neki bizony helye van itt” – mondta a veszprémiek BL-premieren áteső jobbszélsője, Gyene Norbert, aki a végjátékban három gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

Nyolcgólos előnyt szerzett a Füchse Berlin az Aalborg ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.24. 22:15

A Veszprém idegenben döntetlent ért el a Magdeburg ellen a BL negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.04.23. 20:26

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Felejthetetlen éjszaka Párizsban: fordított, és a negyeddöntőbe jutott a Szeged a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.03. 22:23
Ezek is érdekelhetik