Ortega: Mi volt a kulcs? Egy kis szerencse, nem?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.29. 20:44
null
A Veszprém és a Löwen nagy küzdelmében Chema Rodríguez hozott döntést az utolsó percben (Fotó: Czerkl Gábor)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján az MKB-MVM Veszprém óriási csatában 30–29-re legyőzte a német Rhein-Neckar Löwent. A csapat tagjai a meccs után egyetértettek abban, hogy önbizalom szempontjából nagyon jót tesz a közösségnek az eredmény, ám Carlos Ortega vezetőedző szerint azt sem szabad feledni, hogy szerencséje is volt a csapatnak.



„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Többször vezettünk négy-öt góllal, de a német csapat nem adta fel. Tudtam a meccs előtt, hogy nehéz lesz, de a Löwen megmutatta, miért számít topcsapatnak a Bundesligában. Örülök, hogy nyertünk, készülnünk kell a következő BL-meccsre, mert a magyar bajnokság nem olyan erős, viszont a Bajnokok Ligájában komoly feladataink vannak” – mondta a veszprémiek legeredményesebb játékosa, Momir Ilics, aki az egész mérkőzésen nagyon jól játszott, ám 29–29-es állásnál, az utolsó percekben kihagyott egy nagy helyzetet.

„Kellemetlen szituáció volt, szinte beugrottam a kapuba, mégsem hoztam jó döntést. Izgultam a végéig, de Chema [Rodríguez] bedobta a döntő gólt, és ez örömöt hozott az én számomra is” – nyilatkozta a szerb átlövő a Digi Sport riporterének.

„Minden kezdet nehéz. Ez volt az első hazai meccsünk a szezonban, küzdöttünk, hajtottunk, nagyon jó rajtot vettünk. Különösen védekezésben voltunk markánsak, támadásban gyors gólokat szereztünk, így relatíve nagy előnyre tettünk szert. A folytatásban aztán az ellenfelünk is megmutatta, hogy remekül tud kézilabdázni. Ami bennünket megfogott, úgy érzem, az az én és Sulic két kétperces kiállítása volt. Óvatosabbnak kellett lennünk, hiszen végig fent akartunk maradni a pályán, ezáltal a kemény, harcias védekezésünk alábbhagyott. De azt gondolom, hogy a sorsdöntő pillanatokban jól tudtunk koncentrálni, és így lépéselőnybe kerültünk” – összegezte a meccset Nagy László.

„Kicsit csalóka volt a kezdés. A hét kettes kezdés nem volt reális, hasonló mérkőzésre számítottunk, mint ahogy végződött. Egyszer ők voltak fent, egyszer mi, ennek következtében úgy vélem, magas színvonalú, kiélezett mérkőzést játszottunk, az ötezer-ötszáz néző biztosan jól szórakozott.”

„Nem szabad lebecsülni egy ellenfelünket sem. Önbizalom szempontjából is jót tesz, hogy itthon tudtuk tartani ezt a két pontot. Ilyen fegyelmezettséggel, ilyen koncentrációval kell minden mérkőzésen pályára lépnünk, idegenben talán nehezebb lesz, azokon a meccseken több extra periódus kell, de mindig győzelemre kell törni” – tekintett előre a bakonyiak vezéregyénisége.

„Hogy mi volt a kulcs a végén? Alighanem egy kis szerencse, nem? – gondolkodott hangosan Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője. – Mirko [Alilovic] jól védett az egész meccsen, de az utolsó pillanatban szerencséje is volt a lövéssel. Csodálatos meccs volt két kiváló csapat között, és a hajrában volt egy kis szerencsénk. Önbizalom szempontjából viszont nagyon fontos volt ez a győzelem, hogy folytassuk az utunkat.”

„A lerohanásaink jók voltak, jól fejeztük be ezeket az akciókat, és ebben valóban sikerült előrelépni a topcsapatok szintjére. A csapat megértette, miként kell védekeznie a nagyon nehéz stílus ellen, de ebben még lehet előrelépni, különösen az egy egy elleni szituációkban. Összességében ugyanakkor nem lehetek elégedetlen, hiszen egy nagyon jó csapat ellen szereztünk két pontot.”




(A Digi Sport felvétele)

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MKB MVM VESZPRÉM–RHEIN-NECKAR LÖWEN (német) 30–29 (17–14)
Veszprém, 5000 néző. V: Dentz, Reibel (franciák)
VESZPRÉM: ALILOVIC – Gulyás P. 1, NAGY L. 4, Rodríguez 4, SULIC 3, ILICS 9 (1), Ugalde 1. Csere: Fazekas (kapus), Schuch, Terzic, Iváncsik T. 2 (1), Iváncsik G. 1, RUESGA 3, Dzsamali 2, Pesics
LÖWEN: LANDIN – GROETZKI 4, Petersson, G. Guardiola 2, MYRHOL 5, EKDAHL DU RIETZ 4, Gensheimer 6 (5), Csere: Schmid 2, I. Guardiola 2, Prodanovics, Roggisch, Manojlovics 1, Gorbok, Sigurmannsson 3
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–0. 10. p.: 7–2. 12. p.: 7–6. 19. p.: 11–7. 22. p.: 12–10. 27. p.: 16–12. 34. p.: 19–17. 40. p.: 21–21. 45. p.: 24–23. 47. p.: 26–24. 50. p.: 26–26. 54. p.: 29–27
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB-MVM VESZPRÉM 2 2 58–44 +14 4
2. Zaporizzsja (ukrán) 2 1 1 62–61 +1 3
3. CO Zagreb (horvát) 2 1 1 54–52 +2 2
4. Celje PL (szlovén) 2 1 1 50–46 +4 2
5. RN Löwen (német) 2 1 1 60–61 –1 1
6. Szentpétervár (orosz) 2 2 37–57 –20 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik