Női kézi NB I: Elek szerint túlléptek az újvárosi pofonon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.29. 15:03
Mint arról korábban beszámoltunk, az FTC-Rail Cargo Hungaria magabiztosan, nyolc góllal legyőzte az Érdet a női kézilabda NB I-ben. Elek Gábor szerint sikerült túltenni magukat a dunaújvárosi pofonon, míg Szabó Edina többet várt a csapatától.

Szabó Edina, az Érd edzője:
– Ma egyértelműen jobb volt a Fradi, bár azt gondolom, az eredmény nem igazán tükrözi a két csapat közötti különbséget, hiszen rengeteg olyan helyzetünk volt, ahol vissza tudtunk volna jönni. A lányaink jól küzdöttek, de túl sok hibával játszottunk, és nagyon gyenge kapusteljesítmény volt az első félidőben, ez meghatározta a meccs alakulását. Triscsuk és Bognár hiánya nagyon látszódott, ők fontos játékosaink. Megyünk tovább, ez egy ilyen helyzet, de ettől még nem kellett volna a ma játszóknak ennyi hibát véteniük. Ettől többet vártam minden szempontból. Köszönjük a szurkolóknak, hogy ennyien eljöttek, remek volt a hangulat.

Elek Gábor, az FTC edzője: – Arra készültünk, hogy kevés gólon próbáljuk tartani az Érdet, ez nagyon nem sikerült az első félidőben. Viszont sokat dolgoztunk a lerohanásainkon, az volt a döntő momentum, hogy ezek jól sikerültek, valamint Klivinyit sok hibára tudtuk kényszeríteni. Amivel nem vagyok elégedett, az a cserék körül történt, akkor túlvállaltuk magunkat. A második félidő elején nehezen találtuk a játékunkat Gridnyeva ellen, ahogy ezen túllendültünk, sima volt a meccs. Úgy tűnik, sikerült túllépnünk a dunaújvárosi pofonon, ez fontos, mert nehéz feladatunk lesz egy hét múlva a BL-ben.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
Tegnap, 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik