Női kézi: Fejben még nem vagyok teljesen rendben - Pena

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.12. 20:34
Mint tegnap beszámoltunk róla, az FTC 35–18-ra nyert az MTK ellen a női kézilabda NB I 3. fordulójában. A találkozón öt gólt szerző Nerea Pena elmondta, még nem tud mindent megcsinálni sérülése után, amit szeretne, míg Szikora Melinda szerint éppen elkerülték a büntető futást.

„Elég jól játszottunk az MTK-Budapest ellen, amit a végeredmény is mutat. Már a hétvégi mérkőzésekre is készültünk valamennyire, hiszen számunkra talán az év két legfontosabb találkozója következik. A térdem jól van, ami nagyon fontos, de fejben még mindig nem vagyok teljesen rendben. Amikor játszom, többet szeretnék megcsinálni, mint amit jelenleg tudok. Az agyammal tudom mit kéne tennem, de a testem még nincs százszázalékos állapotban ahhoz, hogy meg is tudjam valósítani. Ez azért rossz érzés, mert jobb játékot szeretnék mutatni a szurkolóinknak. Azért bizakodó vagyok és remélem, hogy egyre jobb formába lendülök majd" – mondta Nerea Pena a fradi.hu-nak.Nerea Pena a fradi.hu-nak.

„Sokkal jobb volt a védőfal mögött állni, mint a Békéscsaba ellen. A mezőnyjátékosok nagyon odatették magukat. Kedden sajnos nem úgy edzettünk, ahogy kellett volna, így a mérkőzésnek volt még egy tétje, miszerint ha 18 gól felett kapunk, akkor büntető futás lett volna a következő edzésen. Szerencsére pont 18 lett a kapott találatok száma. Nagy motiváció volt, hiszen mi kapusok is futottunk volna. Jó volt, hogy nem ezzel kezdtük a mai edzést. Hétvégén fontos feladatokat kell megoldanunk, így az edzéseken is minden perc számít. Ettől kezdve már a Zagreb ellen készülünk teljes erőbedobással" – idézik Szikora Melindát.

Legfrissebb hírek

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

A Balatonfüred egy pontot megmentett az eddigi utolsó otthonában, sima FTC-siker a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.04.05. 19:39

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28

Bemikrofonozták a játékvezetőket az FTC–Debrecen kézimeccsen – videó

Kézilabda
2025.04.01. 09:18

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

Ancsin Gábor: A hazai pályán kivívott olimpiai részvétel mindent felülmúl

Kézilabda
2025.03.11. 11:01
Ezek is érdekelhetik