Női kézi: Edzői pályám legnehezebb féléve jön - Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 16:00
Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint az elkövetkező időszakban rendkívül nehéz feladatok várnak rá és csapatára, valószínűleg edzői pályafutása legnehezebb féléve előtt áll. A szakember a fradi.hu-nak elmondta: vasárnap a győzelem reményében utaznak az Érd elleni idegenbeli rangadóra.

„Kötelező győzelem volt – mondta a klubja honlapjának a legutóbbi, Eger elleni bajnokira is reflektálva Elek Gábor. – A játékunk fegyelmezett és összeszedett volt. Nagyon nagy szégyenérzet volt bennünk, ami továbbra is megvan. Bízom benne, hogy ez kitart az érdi meccsre és a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésekig is. Pillanatnyilag azt érzem, ha felvesszük a kesztyűt, akkor nagyon jól tudunk játszani, de ha kevesebb tűz van bennünk, akkor nem vagyunk jobbak a riválisainknál.”

„Ahogy ezt már többször elmondtam a bajnokság kezdete előtt, valószínűleg edzői pályám legnehezebb féléve előtt állok. Sorsolásunkat és mérkőzésterheléseinket tekintve ez nem túlzás. Egyet botlottunk, de többet nem szabad. Egyértelműen a győzelemért megyünk Érdre, ez nem lehet kérdés. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Felfokozott indulatok várhatóak ezen a mérkőzésen, amiktől függetleníteni kell magunkat” – tekintett előre a vasárnap 12.45 órakor kezdődő fellépésre a vezetőedző.

„Úgy gondolom, mindkét csapat nagyon sokat tanult a Bajnokok Ligája selejtező mérkőzésből. Nyilván ennek a hozadékát mindkét csapat felviszi a pályára. Az lesz a kérdés, ki tanult többet és ki tudta jobban feldolgozni azt a mérkőzést. Azt gondolom, ha jól tudunk kézilabdázni, akkor győzni fogunk.”

„Nagyon köszönöm ezúton is Hajdu János segítségét abban, hogy a válogatott összetartást két napra redukálta, hiszen eredetileg háromra tervezte. Magyarország két meghatározó klubjának komoly feladata van a hétvégén egymással. Ez nagyon nemes gesztus volt a szövetségi kapitánytól. A maradék idő elég kell, hogy legyen számunkra a vasárnapi meccsre való felkészüléshez. Jó állapotban érkeztek vissza a válogatottak és elég céltudatosan készülünk a következő négy napban” – nyilatkozta Elek, aki természetesen örül neki, hogy a fiatalok közül Szekerczés Luca és Mészáros Rea is ott volt az összetartáson.

„Nagyon örülök neki. Lucának és Reának megelőlegezett bizalom ez, hogy szokják egy kicsit a légkört. Azért leültünk velük, és átvettük ezt a helyzetet. Beszélgettünk arról, nehogy megviselje őket, ha esetleg a következő keretszűkítésnél kimaradnak. Ez a meghívás mindenképp pozitív volt, de azt gondolom, hosszú távon mindketten alkalmasak arra, hogy a válogatottban stabil helyük legyen. Nagyon jó dolog, hogy ennyi válogatottunk van.”

Legfrissebb hírek

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50
Ezek is érdekelhetik