Női kézi BL: Szűcsék a Győrt is elkapnák a csoportkörben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 18:59
Mint korábban beszámoltunk róla, a HCM Baia Mare női kézilabdacsapata két dán együttest is legyőzve megnyerte a Bajnokok Ligája nagybányai selejtezőcsoportját, és feljutott főtáblára, ahol a Győri ETO csoportjában folytatja. A Szűcs Gabriellát is foglalkoztató romániai csapatnál nem elégszenek meg ennyivel, a csoportban a címvédő győrieket is elkapnák.

„Ne hasonlítsanak minket a Valceához" – mondta Liviu Bala, a csapat igazgatója a Pro Sportnak utalva arra, hogy a költségvetésük ötöde a széthullott Oltchimhoz képest.

„Nincsen nálunk első és második sor, a Holstebro ellen láthatták, hogy a második sor is az elsőhöz hasonló teljesítményre képes. A közönségünk támogatásával a csoportkörben is bárkit elkaphatunk, akár a Győrt is. Legalább a harmadik helyet szeretnénk elcsípni, hogy a KEK-ben folytathassuk. Ha az eredmények úgy alakulnak, természetesen megpróbálkozunk kivívni a továbbjutást" – tette hozzá az igazgató, aki reméli, telt ház előtt rendezhetik majd a BL-meccseiket.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2 órája

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
19 órája

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16

Női kézilabda BL: „Nem voltam még ott, csak tévében láttam, onnan csodálatosnak tűnt”

Kézilabda
2025.04.27. 08:18

Feszültség, hetesek és Sako-bravúrok után ismét a négyes döntőben a Győr

Kézilabda
2025.04.26. 19:38

Az FTC győzelemmel felérő döntetlent harcolt ki Odensében a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.20. 17:38

Időn túli hetessel győzött a Győr a Ludwigsburg vendégeként a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.19. 15:53

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
2025.04.19. 11:43
Ezek is érdekelhetik