Női kézilabda BL: a Krim edzője esélyesnek tartja az FTC-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 13:14
A jövő hétvégén rajtoló női kézilabda Bajnokok Ligája-sorozat esélyesei között tartja számon a címvédő Győri Audi ETO KC-t, valamint az FTC-Rail Cargo Hungariát is Tone Tiselj, az előző idényben elődöntős szlovén Krim Ljubljana vezetőedzője.

A tréner az európai szövetség honlapjának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy szerinte öt csapat – a Győr és az FTC mellett a norvég Larvik, a macedón Vardar Szkopje és a montenegrói Buducsnoszt Podgorica – számít olyan erősnek, hogy esélye van a végső sikerre.

Tiselj szerint a Győr címvédőként eleve nagyon komoly játékerőt képvisel, az FTC ugyanakkor jól erősített, és felépültek a sérültjei. A Larviknak és a Vardarnak ugyancsak erős a kerete, és így sok variációs lehetősége van az edzőknek. A Buducsnoszt pedig 2012-ben tudott diadalmaskodni, és számítani kell rá most is.

A saját csapatával kapcsolatban kifejtette: nagy probléma, hogy a szlovén bajnokság nem erős. Most is az a kihívás, hogy minél tovább jussanak.

A Krim a svéd Sävehof ellen kezd október 5-én otthon. Ugyanezen a napon a Győr az osztrák Hypo NÖ-t fogadja, míg az FTC a dán Midtjylland ikasti csarnokában lép pályára az első fordulóban.

Legfrissebb hírek

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr

Kézilabda
2025.09.27. 19:31

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Favoritként lép pályára a Győr és a Ferencváros is a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 10:29

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.14. 17:37

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 19:37

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43
Ezek is érdekelhetik