Férfi kézi: a Veszprém elvesztette a harmadik döntőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 18:57
null
Dzsamali hat gólja ezúttal kevés volt (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának harmadszor már nem sikerült legyőznie Császár Gábor együttesét, a Paris Saint-Germaint. A francia együttes a strasbourgi Eurotournoi fináléjában 33–25-es győzelemmel vágott vissza a két elveszített tornadöntőért.

 

A bakonyi csapat előbb a németországi Ehingenben megrendezett Sparkassen-kupa döntőjében csapott össze a PSG-vel, és győzte le Császár Gáboréket 28–25-re, majd a Tropheé Morbi’Hand fináléjában 33–31-re múlta felül a francia együttest.

Ezúttal sem indította rosszul a magyar csapat, az mkb-mvmveszprem.hu tudósítása szerint Nagy László góljaival kétszer is megszerezte a vezetést, és bár ezt követően fordítottak a franciák, a 12. percben az átlövő újabb találata 7–6-os veszprémie előnyt eredményezett. Fordulatos percek következtek ekkor, előbb a PSG (8–10), majd az Veszprém ment el kettővel (12–10), bár Iváncsik Tamás indítás után szerzett góljánál aligha gondolták sokan, hogy ezt követően már csak a franciák akarata érvényesül.

Mégis így lett, köszönhetően a nagyszerű formában játszó Jeffrey M’Timának, aki hét lövése mindegyikével bevette Mirko Alilovic majd Fazekas Nándor kapuját, s ugyan Iváncsik Gergő találatánál még 15–15-öt mutatott az eredményjelző, a játékrész hajrájában már csak Daniel Narcisse-ék voltak eredményesek, és 19–15-re elhúztak.

A fordulást követően pedig tovább nyílt az olló az együttesek között, a 36. percben Igor Vori góljával már hat (23–17), a 43.-ban a Asgeir Halmgrimsson találatával már nyolc (27–19) volt közte, tíz minutummal a vége előtt pedig számolhattak már a franciák (30–20).

A magyar csapat a finisben 32–21 után kozmetikázott valamelyest az eredményen – főleg a hat gólig jutó Iman Dzsamali volt elemében –, de a franciák így is magabiztosan, 33–25-re diadalmaskodtak.

EUROTOURNOI
DÖNTŐ
PSG Handball–MKB-MVM Veszprém 33–25
(19–15)
Gólszerző: M. Hansen 8, M’Tima 7, Vori, Narcisse 4-4, Abalo 3, Fahrudin, Halmgrimsson 2-2, Gunnarsson, Kopljar, Bozsinovics, ill. Dzsamali 6, Sulic 4, Ilics, Nagy L., Chema Rodríguez 3-3, Gulyás, Iváncsik G., Iváncsik T 2-2

 

Legfrissebb hírek

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
15 órája

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Öt PSG-játékos az év álomcsapatában a FIFPro-nál

Minden más foci
2025.11.03. 17:40

Ligue 1: a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

Francia labdarúgás
2025.11.01. 23:05
Ezek is érdekelhetik