Férfi kézi: a PSG nem engedte el Mikkel Hansent a válogatottba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 18:56
Bő három hónappal a január 12-én kezdődő, hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt a dán férfi kézilabda-válogatott megkezdte közvetlen felkészülését. Ulrik Wilbek szövetségi kapitány ugyanakkor kulcsemberei közül többekre nem számíthat, hiszen Mikkel Hansen, Nikolaj Markussen és Lasse Svan Hansen sem lehet ott a háromnapos összetartáson.

Mikkel Hansent klubja, a PSG nem engedte el, mert a párizsi csapat vezetői szerint az utazás túl nagy terhelésnek tette volna ki az irányító-átlövő nyáron műtött térdét.

„Igazán kár érte. Már csak azért is, mert időben, egy hónappal ezelőtt kikértem a játékosokat” – kommentálta a történéseket Wilbek. Hansen három találatot jegyzett a PSG Metalurg Szkopje elleni szombati mérkőzésén, amelyen a francia bajnokcsapat kétgólos vereséget szenvedett idegenben.

A flensburgi Lasse Svan Hansen sérülés miatt nem lehet ott a nemzeti csapat összejövetelén, miután megsérült a vasárnapi, Füchse Berlin elleni bajnokin (26–26), míg Markussen csapata, a katari el-Dzsais kedden mérkőzést játszik.

Legfrissebb hírek

Videó: nemes ügy mellett kampányol a hosszú haját leborotváló Mikkel Hansen

Kézilabda
2025.10.17. 12:06

Rostáék hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Berlinben a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.09. 22:25

Megtalálta új munkahelyét az FTC-től hazatért Allan Heine

Kézilabda
2025.10.09. 17:20

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Dániában az újonc kézilabdaklub elsőként vezette be a fizetett szülési szabadságot

Kézilabda
2025.07.10. 19:59

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44
Ezek is érdekelhetik