Németh András: Bár a feleségem tart tőle, nem fogok megőrülni!

– Miért éppen a kézilabdát választotta?
– Ez nem választás kérdése volt. Egyszerűen beleszülettem ebbe a környezetbe, szinte nem is volt más választásom, hiszen édesapám a Goldberger szakosztályvezetője volt, a nővérem ebben a klubban – ahol akkoriban Török Bódog volt az edző – játszott, a sógorom, Éliás Gábor játékvezető volt, a fia, ifjabb Éliás pedig jelenleg a szövetség versenybizottságát vezeti.

– Lánya, Lilla és fia, András hasonló cipőben jár?
– Mi tagadás, mindkettőhöz közel áll a kézilabda. Lilla a Vácban játszik, és nagyon örülök, hogy Konkoly Csaba kollégám is lát benne fantáziát, mert én nyilván elfogult vagyok vele. A fiam is ebben a klubban dolgozik, ő a női csapat technikai vezetője.

– Kapnak öntől egy kis apai-szakmai segítséget?
– A lányomnak igyekszem tanácsokat adni, de ennél sokkal lényegesebb, hogy nagyon kemény munka folyik a Vácban, és ez igen hasznos Lillának. És persze a fiam is számíthat rám, ha nehezen megoldható feladatokkal birkózik.

– A saját játékos-pályafutásából mi maradt a legemlékezetesebb?
– Az NB II-es TTVE-ből lettem ifjúsági válogatott, megmutatva, hogy ez alacsonyabb osztályból is lehetséges, valamint a Fradiban töltött négy év. Pontosabban ebből kettő.

– Miért nem négy?
– Mert csak két idényen át játszottam jól, aztán megsérült a vállam, és a következő kettő azzal telt, hogy többször megpróbáltam visszatérni, de már nem tudtam úgy játszani, mint a rendre kiújuló sérülés előtt.

– Az edzői pályát ki javasolta?
– Akkor, vagyis a hetvenes évek végén Horváth István volt a Fradi trénere, és megkérdezte, foglalkoznék-e a szakosztály ifjúsági együttesével. Közben – huszonöt évesen – diplomás edző lettem, és a ferencvárosi ifikkel töltött három és fél esztendő alatt, majd az Építőknél is rengeteg tapasztalatot szereztem.

– Hírneves tréner mégis az FTC női csapatánál lett. Megérte a tizenöt év, amit az együttesre szánt?
– De mennyire! Ez az idő pályafutásom legszebb, legeredményesebb szakaszai közé tartozik.

(...)

– A női válogatottért nem fáj a szíve?
– Ha az a kérdés, hogy a jelenlegi nemzeti csapatért, akkor egyszerű a válaszom. Akkor foglalkoznék a feladattal, ha hívnának, és konkrétan tudnám, milyen feltételekkel, milyen körülmények között dolgozhatok. De ez a felvetés ma nem időszerű.

– És ha a hajdani kapitányi éveire gondol?
– Kétszer vállaltam, mert azt hittem, van hozzá kellő tapasztalatom. Tévedtem. Azt viszont meg kell mondanom, utólag már tudom, biztosan jobban jártam volna, ha a szövetségi kapitányságot csak a Hypóban töltött évek, az angolai, brazil, dél-koreai, német, szerb és magyar légiósokkal elért BL-döntő és KEK-diadal után vállalom el. A szentpétervári világbajnoki bronzérem mégis az edzői pályám legfényesebb eredménye.

– Lesz még hasonló, vagy még fényesebb?
– Jósolni nem tudok. Jelenleg csend, rend és nyugalom van körülöttem, a Fradit vérbeli profiként viszi Elek Gábor. Pihenek és feltöltődöm a családom körében, gyakrabban beszélgetek egyik legjobb barátommal, Köstner Vilmossal. De ha kitalálok valami újat, azt majd ki is akarom próbálni.

– Korábban azt mondta, egy-egy jelentősebb feladatra szeret legalább egy évig felkészülni. Már tart a visszaszámlálás?
– Egyelőre nem. Csak kisebb, nem egész embert kívánó, heti néhány órás elfoglaltságot jelentő szaktanácsadói feladatot vállaltam Gödön és Szentendrén, Gróz János edző barátom csapatánál.

– Mit szól ehhez a családja?
– A feleségem azt mondja, meg fogok őrülni az unalomtól. Pedig nem! Mert találok magamnak újabb feladatot.

– Adjon hozzá a Jóisten egészséget!

HOGY EMLÉKSZIK A FRADIS IDŐSZAKRA? MIT TANULT A HYPÓNÁL? MI TÖRTÉNT VÁCON? HOGYAN KÖSZÖNTIK EGYKORI JÁTÉKOSAI? MIT MOND RÓLA A LEGJOBB BARÁT, KÖSTNER VILMOS? A TELJES INTERJÚ A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!