Női kézilabda NB I: a legjobb négy közé kerülés a cél Fehérváron

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 13:33
A legjobb négy közé kerülést tűzte ki céljául a következő szezonra a női kézilabda NB I-ben szereplő Fehérvár KC csapata.

A klub kedden sajtótájékoztatón mutatta be Pal Oldrup Jensen csapatának utolsóként szerződtetett kézilabdázóit Székesfehérváron.

Az irányító és átlövő szerepkörben is bevethető spanyol Nuria Benzaltól sokat várnak az együttesnél, a 28 éves játékos ujjtöréséből felépülve ismerkedik a várossal és új csapatával.

„Nagyon harcos játékos vagyok, olyan, aki szeret küzdeni. Imádok nyerni, de nemcsak a mérkőzéseken, az edzésen is. Talán ez a legnagyobb erényem” – mondta Benzal.

Debrecenből két játékos tette át székhelyét Székesfehérvárra: a korábbi válogatott átlövő, Herr Anita a Győrrel a BL-ben is szerepelt.

„Az első edzéstől szimpatikus volt a csapat, sőt amikor korábban ellenük játszottam, akkor is tetszett a fehérváriak kézilabdája. Már kezdem érezni a belső embereket, akikkel kapcsolatban vagyok a pályán, s már a várost is megszerettem.”

A szélső Kazai Anita januári térdműtétje után még nincs százszázalékos állapotban, de a fehérvári klubnál a játékos egészsége érdekében nem siettetik a visszatérését. „Szükségem volt a váltásra, tizenhat éves korom óta játszottam Debrecenben, nagyon bízom benne, hogy a karrierem felfelé ível. Gyorsaságom és ruganyosságom lehet az erényem. Remélem, a felépülésem után hasznára leszek a csapatnak, és sok időt tölthetek a pályán."

A Fehérvár KC július 26-án az Érd ellen kezdi a felkészülési mérkőzések sorát, kétszer játszik a Ferencvárossal, hazai pályán találkozik a Slavia Prahával, részt vesz egy horvátországi tornán, amelyen a Lokomotiva Zagreb és a Podravka lesz az ellenfél. Augusztus közepén a hazai rendezésű Fabo-kupán a horvát csapatok mellé a Mihalovce csatlakozik. A Siófok elleni bajnoki rajtra pedig a romániai Baia Mare (Nagybánya) ellen hangolódnak a fehérváriak. Az FKC az EHF-Kupa harmadik körében kezdi a nemzetközi szereplést novemberben.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik