Női kézi: olimpiai ezüstérmes a Siófok szakmai stábjában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 09:39
Olimpiai ezüst- és bronzérmes, Bajnokok Ligája-győztes kapusedzővel erősített a Siófok KC-Galerius Fürdő NB I-es női kézilabdacsapata. Farkas Andrea már meg is kezdte a munkát a somogyiak három kapusával, Pastrovics Melindával, Futaki Hajnalkával és Nagy Évával.

Az egykori világklasszis kézilabdázónő páratlan pályafutást tudhat a magáénak. Dicsőséglistája önmagáért beszél, és mindenképpen az élre kívánkozik a 2000-es olimpiai ezüstérem és az 1996-ban szerzett ötkarikás bronzérem. Farkas Andrea 1995-ben világbajnoki ezüstérmet, 1998-ban Európa-bajnoki bronzérmet nyert a magyar válogatott kapusaként, 1999-ben pedig a csúcsra jutott dunaújvárosi klubtársaival a Bajnokok Ligájában. Mindezeken felül hatszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes, valamint francia és szlovén bajnok.

Farkas Andrea július 30-tól a Siófok KC-Galerius Fürdő szakmai munkáját segíti: hetente két-három alkalommal tart külön foglalkozást az élvonalbeli együttes három kapusának, hogy minél sikeresebb legyen a felkészülés a bajnoki küzdelmekre.

További hír az SKC kapusaival kapcsolatban, hogy Pastrovics Melinda készíti fel az utánpótlás csapatok kapusait a következő szezonra, és a bajnokság ideje alatt is edz majd Fekete Judittal, Lakatos Claudiával, Tóth Alexandrával és Oletics Antóniával.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik