Férfi kézi: a Kiel nem fogadta el a Veszprém első ajánlatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 14:11
Klaus Elwardt, a THW Kiel férfi kézilabdacsapatának menedzsere megerősítette, megkapták az MKB Veszprém első ajánlatát Christian Zeitzért, de elutasították azt.

Mint ismert, Zeitz 2014-től aláírt három évre a Veszprémhez, de a magyar csapat szeretné, ha már idén nyáron csatlakozna hozzájuk a jobbátlövő.

„Történt előrelépés az ügyben. Megkaptuk az első ajánlatot, amit nem tudtunk elfogadni. Ha nem egyezünk meg, Zeitz kitölti nálunk a szerződését” – nyilatkozta Elwardt, aki nem akarta kommentálni azt az értesülést, hogy közös megegyezéssel szüntetnék meg Zeitz még egy évig érvényes kontraktusát. A németek úgy számolnak, hogy hamarosan újabb ajánlat érkezik a Veszprémtől.

Zeitz távozásával Marko Vujin egyedül maradna a jobbátlövő posztján, így már azt találgatják, kit igazolhat helyére a Kiel. Felmerült Kim Andersson visszahozatala, akit azonban szerződés köt a KIF Koldinghoz. Szintén szóba hozták a Hamburgtól távozó Marcin Lijewskit is a klubbal, a lengyel játékossal kapcsolatban viszont az jelent meg a közelmúltban, hogy visszatérne hazájába.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

Kézilabda
2025.06.13. 18:14

Története során először német bajnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.06.08. 16:52

Imre Bence hat gólt dobott, négyes döntőbe jutott a Kiel a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.04.29. 20:24

Imre Bence: Megérdemeltük a kupagyőzelmet

Kézilabda
2025.04.14. 20:02

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Imre Bence hat gólja ellenére rangadót veszített a Kiel

Kézilabda
2025.03.29. 22:20

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37
Ezek is érdekelhetik