Női kézi NB I: a Halasnál úgy látják, tudják vállalni az indulást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 13:24
Péntekig lehet leadni a nevezéseket az első osztályú női kézilabda-bajnokság 2013–2014-es szezonjára. Az már korábban kiderült, hogy a papíron kieső DVSC benevez, a papíron feljutó Szekszárd szinte biztosan nem, kérdéses volt viszont a hatodik hely megszerzésével az előző idény legnagyobb meglepetését szerző, de anyagi nehézségekkel küszködő Kiskunhalas NKSE sorsa.

„Nevezünk – jelentette ki határozottan Kovács Attila, a Halas elnöke. – Úgy ítéltük meg, tudjuk vállalni az indulást, és reményeink szerint végig tudjuk csinálni a következő idényt. Sajnos hiába szerepeltünk kiemelkedően az elmúlt évadban – csak kegyelemkenyéren maradtunk az első osztályban, aztán sorra előztük meg a vetélytársakat –, és hiába állt mellénk az önkormányzat is, jó néhány támogatónk nem váltotta be az ígéreteit, nem állt a csapat mellé. Most új szponzorokat kellett keresnünk, akikkel a napokban is tárgyalunk, és egyelőre úgy tűnik, találkoznak az elképzeléseink.”Kovács Attila, a Halas elnöke. – Úgy ítéltük meg, tudjuk vállalni az indulást, és reményeink szerint végig tudjuk csinálni a következő idényt. Sajnos hiába szerepeltünk kiemelkedően az elmúlt évadban – csak kegyelemkenyéren maradtunk az első osztályban, aztán sorra előztük meg a vetélytársakat –, és hiába állt mellénk az önkormányzat is, jó néhány támogatónk nem váltotta be az ígéreteit, nem állt a csapat mellé. Most új szponzorokat kellett keresnünk, akikkel a napokban is tárgyalunk, és egyelőre úgy tűnik, találkoznak az elképzeléseink.”

Már csak az a kérdés, milyen csapattal vág neki a Halas az új idénynek, hiszen a több hónapos tartozások még a játékosok tömeges elvándorlását vetítették előre, sőt Golovin Vlagyimir edző, a beállós Szamoránsky Anikó és az átlövő Drávai Gyöngyi el is ment Siófokra, a kapus Lengyel Edit és az ugyancsak beálló Borkowska Kata pedig visszavonult.

„A többiek viszont maradnának – árulta el Kovács Attila. – Csak azt kérték, rendezzük az elmaradásainkat, és ez is a célunk. Két beállóst viszont mindenképp szerződtetnünk kell, miként új edzőt is. Már megvannak a jelöltek, július elején az új tréner alá is írhat. Bizakodó vagyok, mert bár valóban voltak nehézségeink, igyekszünk kilábalni belőlük.”

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
2025.07.11. 17:54

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2025.07.07. 20:46

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49

Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

Kézilabda
2025.07.02. 10:37

Női kézilabda NB I: Konkoly Csabáék tavaszig szeretnék kitolni a jó teljesítményt a Vasasnál

Kézilabda
2025.07.02. 09:40

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27

Női kézi NB I: még nagyobb csodára készülnek Balatonbogláron

Kézilabda
2025.06.27. 08:42
Ezek is érdekelhetik