Női kézi MK: döntőben a tíz perc után felébredő Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 16:24
null
Heidi Löke tarthatatlanságának az oka: olykor „lábujjalatnyi” hely is elég neki a gólszerzéshez (Fotó: Grnák László)
A sorozatban kilencedik végső győzelmére hajtó Győri Audi ETO KC ellenfele a Ferencváros lesz a női kézilabda Magyar Kupa döntőjében, miután a veszprémi négyes döntő első mérkőzésén a kisalföldiek 35–24-re legyőzték a házigazdákat, míg a Fradi 36–27-re felülmúlta a Kiskunhalast.

 

GYŐRI ETO–VESZPRÉM

Két héttel a Bajnokok Ligája megnyerése után visszatért a Veszprém Arénába a Győri ETO, amely saját fiókcsapata ellen lépett pályára az elődöntőben. Az első tíz percben talán még a Larvik elleni diadalt idézték fel magukban a győriek, mindenesetre ezalatt 9–5-ös hátrányba kerültek. A veszprémieket irányító Róth Kálmán a mérkőzés után a Sport Klubnak nyilatkozva elmondta, hogy ekkor sem bízott a csodában, s hogy miért, azt a 11. perctől látottak tökéletesen megmagyarázzák.

Görbicz Anitáék ugyanis egy 11–1-es sorozattal fordítottak, a szünetben pedig már 19–11-re vezettek.
A második játékrész örömjátékot és többek között egy fantasztikus Andrea Lekics-gólt hozott: az ETO-t a szezon végén elhagyó szerb játékos a hatoson belülre beugorva, háttal a kapunak, a lábai között dobta a labdát a hálóba. A vége 35–24 lett.

FERENCVÁROS–KISKUNHALAS

Mester és tanítványa. Kis túlzással így is jellemezhettük volna a Ferencváros és a Kiskunhalas összecsapását, hiszen a két edző, Elek Gábor és Golovin Vlagyimir nem is olyan régen még együtt dolgozott a zöld-fehérek sikeréért. Nos, az újonc edző csapata ezúttal nem tudta megszorítani a korán meglépő Fradit.

A Szamoránsky tesvérpárharc Piroska sérülése miatt elmaradt, de pikáns párharcnak így sem lehettünk híján, hiszen a halasiak orosz származású edzője civil életbeli párja, Alena Abramovics ellen készíthette fel csapatát. Nos, a kapusnak az elején nem is jött ki jól a lépés, a fővárosiak védekezéséről sok mindent elmond, hogy az első félidő utolsó tíz percére a 19. születésnapját jövő héten ünneplő Ferenczi Annamária – aki amúgy csak a harmadik számú kapus, mivel az FTC-től távozó Pastrovics Melinda műtét miatt kihagyja a négyes döntőt – érkezett a kapuba.

A Fradi Tomori Zsuzsanna és Nerea Pena nélkül is irányította a meccset, a sérülése után visszatért Zácsik Szandra szorgosan és eredményesen lövöldözött, de Deáki Dóra lövőformájára sem lehett panasz. Golovin Vlagyimir már a 8. percben kikérte az első idejét (7–3-as Fradi-előnynél), s ez a négy-ötgólos különbség állandósult is az első félidő folytatására, amire megannyi látványos gól mellett lagymatag védekezés volt a leginkább jellemző. 21–16

A második játékrészre aztán mindkét együttes összeszedte hátul magát, a kapuba visszatérő Abramovics sorra fogta a labdákat, a csata pedig a félidő közepére eldőlt, így Golovin – minden bizonnyal a holnapi bronzmeccset szem előtt tartva – lecserélte az első sorát. Az utolsó negyedórában az FTC sorra indította le a Halast, így fölényes lett a győzelme, csupán az volt kérdés, hogy a lefújáskor is meglesz-e a „közte tíz” – ez végül Selmeci Sarolta időn túli hetese miatt nem jött össze. A vége: FTC–Kiskunhalas 36–27.

GYŐRI AUDI ETO KC–VESZPRÉM BARABÁS-DT KC 35–24 (19−11)
Veszprém Aréna, 600
néző. V: Dudás, Serfőző
GYŐRI ETO:
Herr O. – Orbán 2, LEKICS 5, Görbicz 4 (3), Löke 3, AMORIM 3, Korsós 1 (1). Csere: Rédei-Soós 1, Szepesi 1, Hornyák D. 2, Sirián 1, TERVEL 3, Kovacsics 3 (1), RADICSEVICS 6. Edző: Ambros Martín
VESZPRÉM:
VÍG – Hosszu, Planéta 1, TÓTH G. 5 (1), Takács Bianka 4, Tóth E. 4, Schatzl 3 (1). Csere: Csiszár (kapus), Kurucz, Bárány 2, Pelczéder, Gulyás 3, Palotás 2, Kokas. Edző: Róth Kálmán
Az eredmény alakulása.
4. perc: 4−2. 7. p.: 5−5. 11. p.: 5−9. 15. p.: 9−9. 26. p.: 16−10. 35. p.: 21−13. 37. p.: 24−13. 48. p.: 28−17
Kiállítások:
4, ill. 4 perc
Hétméteresek:
6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
− Tudtuk, hogy komolyan kell vennünk az ellenfelünket, hiszen jó csapat, ezt a bajnokságban is megmutatta. Sikerült is odatennünk magunkat, pedig egy ilyen nehéz idény végén már nem könnyű koncentrálni.
Róth Kálmán:
− A BL-győztestől ki lehet kapni, még így és ilyen különbséggel is, nem vallottunk szégyent. Ráadásul számunkra a vasárnapi bronzmeccs az igazán fontos, épp ezért többet is cseréltünk a szokásosnál.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KISKUNHALASI NKKSE 36–27
(21−16)
Veszprém Aréna, 500
néző. V: Andorka, Hucker
FTC:
Abramovics – Kovacsicz 3, Dajka 5, Szucsánszki 1, Cifra, DEÁKI 7, VÉRTEN 6 (3). Csere: Ferenczi (kapus), ZÁCSIK 6, Szekerczés 3, SZARKA 4, Such 1, Kocsis, Kaiser. Edző: Elek Gábor
KISKUNHALAS:
Pethő – FÖLDES K. 4, Drávai 5, Takács Bernadett 1, Szamosánsky A. 4, Barna 3, Varga D. 1. Csere: Scholtz, Lengyel (kapusok), Valovics, Fauszt 2, Fehér V., Borkowska 2, Selmeci 3 (1), Csákovics 1, Fehér 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása.
4. perc: 2−2. 6. p.: 6−2. 14. p.: 11−5. 17. p.: 13−7. 18. p.: 13−9. 24. p.: 17−14. 34. p.: 22−17. 39. p.: 24−19. 47. p.: 28−20. 55. p.: 32−22. 58. p.: 33−26
Kiállítások:
8, ill. 4 perc
Hétméteresek:
6/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
− Az első félidőben nem volt védekezés, a kapusteljesítmény is hiányzott, de amint összeszedtük magunkat, már nem volt kérdés. Úgy készültem, hogy akármi lesz, sokat cserélek, tartalékolva a döntőre, de ezzel együtt nincs sok esélyünk.
Golovin Vlagyimir:
− Egy kicsit görcsösek voltunk, nem volt jó a védekezésünk, nem szereztünk indításgólokat – így nem lehet megverni a Fradit. Vasárnap a Veszprémet viszont szeretnénk legyőzni, nagyon készülünk.

A DÖNTŐBEN
Győri ETO KC–Ferencváros 19.00
A 3. HELYÉRT
Veszprém–Kiskunhalas 17.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik