Női kézi BL: bonyodalmat okozott a sztrájk a Larviknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 08:55
Az egyik helyi légitársaság sztrájkja átírta a Larvik női kézilabdacsapatának e heti programját, így a norvég együttes két csoportban érkezik hazánkba a Győri Audi ETO KC elleni BL-döntő szombati visszavágójára.

Összesen 27 fővel érkezik Magyarországra a Larvik küldöttsége, ebből kilencen csütörtök reggel, a többiek csütörtök este szállnak fel Oslóból. Budapestről busszal utaznak tovább Veszprémbe, ahol szombaton 15.15-kor kezdődik majd a BL-döntő visszavágója.

„Szerencsére tapasztalt keretünk van, ami az európai utazásokat illeti, és a változások ellenére is tartani tudjuk a péntekre, illetve szombatra tervezett programot – nyilatkozta Tor Odvar Moen, a Larvik klubmenedzsere. – A győriek megértették a problémáinkat, ígéretük szerint megoldják a magyarországi utazásunkat, és mindkét csoportunkért buszt küldenek.”

A Larvik nehéz helyzetből vág neki a hétvégi mérkőzésnek, hiszen a finálé első felvonását hazai pályán 24–21-re elveszítette.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik