Női kézi: „A FTC-nek sosem lesz annyi pénze, mint a győrieknek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.27. 17:25
null
Az FTC-nek a vasárnapi kupadöntőben tíz perc után már nem volt esélye a Győr ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kéziseinek ügyvezetője szerint a BL-győztes Győr kétszer-háromszor nagyobb költségvetésből gazdálkodik, az anyagi versenyt az ETO-val most csak a macedón Szkopje bírja. Kökény Bea a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: a Fradinak sosem lesz annyi pénze, mint a győrieknek, de a klubfilozófiák is eltérnek – mindenesetre jövőre cél két pontot elvenni a riválisuktól, illetve legalább nyolcba jutni a BL-ben.

 

„Nagyon speciális helyzet jön ősszel, kemény BL-selejtezőcsoport lesz, akár bele is bukhatunk. Behúzhatjuk ugyanis harmadik kalapból a világválogatottá összevásárolt Skopjét, ez esetben nem feltétlenül elvárás a tizenhatos főtáblára kerülés sem, amely akár nehezebb is lehet, mint onnan a nyolcba jutni. Az alapcélkitűzés jövőre a BL legjobb nyolcba jutás, az extra pedig a négybe kerülés, az elődöntő” – mondta el Kökény Bea.

Az FTC-vezető hozzátette: „Elsősorban a fiatal magyar játékosokban bízunk, erre kényszerítenek minket amúgy az anyagi lehetőségeink is. Egyébként vastagabb pénztárcával sem járnánk azt az utat, mint a Győr, más a klubfilozófiánk, ráadásul sosem lesz annyi pénzünk, mint nekik. A Győr költségvetése kétszerese-háromszorosa a miénknek, most legfeljebb a Skopje tud velük versenyezni, a macedónok viszont brutálisan. A Győr nyolc-kilenc éve a legjobban fizetők között van, ez elsősorban a játékosok fizetésében jelenik meg.”

„Hogy a két csapat igazolásaival közeledünk-e játékerőben a győriekhez? Nem tudom megmondani, ez nagyban függ a sérültjeink felépülésétől is. Más a két csapat ritmusa is: nekünk a BL-selejtező miatt szeptemberben már csúcsformában kell játszani, nekik elég januárban. Mindkét klubnál be kell építeni új embereket, nem ígérhetem, hogy a következő szezonban mindenben oda-vissza verjük a Győrt, de megpróbáljuk. Idén egy pontot már elcsíptünk tőlük, jövőre kettő a cél” – jelezte Kökény.

Szót ejtett a hétvégén elvesztett kupadöntőről is: „A Győr elleni kupadöntőre már a tisztes helytállás reményében álltunk ki, ennek részben megfeleltünk, bár lehetett volna a meccs kicsit szorosabb. Próbálkoztunk, de vasárnap ennyire futotta. Jó lett volna teljes csapattal kiállni, az kézilabdaünnep lehetett volna. Példátlan pechszéria, sérüléshullám befolyásolta az idényünket: remélem, jövőre kompletten, egészséges kerettel tudunk megküzdeni a Győrrel, amelyet legyőzni még úgysem lenne egyszerű feladat.”

A Fradi rengeteg sérültjére is kitért: „Nem hiszem, hogy szakmai hibák miatt sújtott minket a sok sérülés, inkább nagyon szerencsétlenek voltunk. Zácsik Szandra már játszik a kétszer műtött vállával, Nerea Penáról tavalyi leigazolásakor is tudtuk, hogy a térde nem teljesen stabil. Mindkettejükkel hosszabbítottunk, de a rásérülés mint kockázati tényező benne van a szerződéseikben. Bízom Pena immár jól megvarrt keresztszalagjában, Zácsik válla számomra aggasztóbb eset, az érzékenyebb dolog. A német Laura Steinbach igazolása Szandra mellé a tűzerő fokozása érdekében történt.”

Legfrissebb hírek

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

Kézilabda
17 órája

Győri-Lukács Viktória: Ahhoz, hogy a mai győzelemnek legyen értelme, még kétszer nyerni kell

Kézilabda
17 órája

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Kézilabda
19 órája

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
20 órája

Végig vezetve nyert az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen, győzött a DVSC is

Kézilabda
21 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
Tegnap, 9:13

Heine: A múlt szellemei is megjelenhetnek a Győr játékosainak fejében

Kézilabda
2025.05.09. 21:49

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
2025.05.09. 17:23
Ezek is érdekelhetik