Kézilabda: korosztályos válogatott szélső Siófokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 16:16
Újabb fiatal tehetséggel bővült a Siófok KC-Galerius Fürdő NB I-es női kézilabdacsapatának kerete. A nyártól a Balaton-parti együttesben folytatja pályafutását Lukács Viktória. A 17 esztendős, korosztályos válogatott jobbszélső a Ferencvárosból szerződik Somogyba.

Lukács Viktória a Bp. Spartacus csapatából igazolt a Fradiba, és az elmúlt években az ifjúsági és a junior válogatottban is helyet kapott. Az ifjúsági EB-n negyedik, az ifjúsági világbajnokságon pedig ötödik helyezést szerzett a nemzeti együttessel. A fiatal kézilabdázónő – a Ferencváros és a Siófok közötti szoros együttműködés jegyében – a nyáron a Balaton partjára költözik, és szeretné meghálálni a bizalmat.

„A két egyesület közötti kapcsolat mellett sokat jelentett számomra az új vezetőedző, Golovin Vlagyimir személye, így a szüleimmel átbeszélve a helyzetet, úgy döntöttem, hogy elfogadom a siófokiak ajánlatát – mondta honlapunknak a Vica becenevű játékos. – Sokat szeretnék fejlődni az előttünk álló évadban. Úgy érzem, nagy lehetőséget kaptam, hiszen 17 évesen szerepelhetek majd egy felnőtt NB I-es csapatban. A siófoki együttes tagjai közül a korosztályos válogatott kerettagokat ismerem, illetve Termány Ritával annak idején együtt kézilabdáztam a Spartacus csapatában."

Lukács Viktória hozzátette: jelenleg is a válogatott edzéseire összpontosít, és ha sikerrel veszi a csapat a selejtezőket, akkor augusztusban részt vehet majd az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01

Fölényes sikerrel kezdett a címvédő ETO a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.02. 19:31

Dragan Adzsics: Lenyűgöz Mosonmagyaróvár!

Kézilabda
2025.09.02. 12:28
Ezek is érdekelhetik