Kézi: Karabatic a legjobb; Ilyésék ezüstérmesek lettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 11:37
Nikola Karabaticot választották meg a francia férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi idényének legjobb játékosává. A lengyel élvonalban a Kielce megvédte címét, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az Ilyés Ferenccel és Eklemovics Nikolával felálló Wisla Plockot.

Nikola Karabatic számára nem volt gondterhes a 2012–2013-as idény, hiszen belekeveredett a fogadási botrányba, ennek következményeként pedig a Montpellier-től a kiesés ellen küzdő Aix-en-Provence-ba igazolt. Új csapatával végül bennmaradt az élvonalban, az idény végén pedig megválasztották a liga legjobb játékosának. A francia női bajnokság legjobbjának a Metz szerb irányítóját, Krisztina Liscsevicset szavazták meg.

Lengyelországban megvédte bajnoki címét a Kielce, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Wisla Plockot, ezzel a párharcot 3–0-ra megnyerte. A finálé utolsó összecsapásán a hazai pályán 27–24-re kikapó Plockban Ilyés Ferenc és Eklemovics Nikola is egyszer talált be, a korábban Szegeden szintén megforduló Valentin Ghionea 8, Petar Nenadics pedig 6 góllal zárt. A Kielce tizedszer lett bajnok.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
Tegnap, 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21

Kézi: kikaptak, de így is Eb-negyeddöntősök az U19-es magyar lányok

Utánpótlássport
2025.07.15. 21:17

Kézi: dupla kerettel készül az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.15. 09:00

Kézilabda: magyar győzelem a középdöntőben az U19-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.14. 21:27

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.07.13. 09:01
Ezek is érdekelhetik