Férfi kézi: Dusebajev nem menekül a süllyedő madridi hajóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 12:08
Jelentősen csökkenti költségvetését a spanyol Atlético Madrid kézilabdacsapata. A világklasszisok sorát foglalkoztató együttes kerete, így kitűzött céljai jelentősen átalakulhat a nyáron, a vezetőedző, Talant Dusebajev azonban kijelentette: ő marad. Nagy valószínűséggel...

A tréner egy interjúban utalt arra, hogy a jelenleg ismert, ám általa nem részletezett gazdasági elképzelések szerint ő folytatni akarja a munkát, a gyengülő keret és a szerényebb célok ellenére. Bár, mint mondta, még a rajtig is történhetnek nem várt változások, amelyek felülírhatják a mostani elképzeléseket.

A csapatot az Hombradosszal megtámogatott Aginagalde, Cañellas, Källman trióra építene, akiket fiatalokkal, többek között Alex fiával egészíthet ki. Utóbbiról kapcsolatban elmondta: az elmúlt években a Logroñóban és a Zaragozában erősödött, és bízik benne, hogy idővel eléri az Atlético szintjét.

A Ciudad Realt két éve éppen gazdasági okokból Madridra cserélő együttes három fordulóval a bajnokság vége előtt második helyen áll, amelynél jobb és rosszabb helyen sem végezhet már. A BL-negyeddöntőben a bajnok Barcelona búcsúztatta. Az együttes az elmúlt évek európai kézilabdájának egyik meghatározó egylete, amely háromszor nyert BL-t, és további három alkalommal volt döntős.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik